Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Rubint Réka már meg is tette a szükséges lépéseket

Rubint Réka már meg is tette a szükséges lépéseket

Rubint Réka már meg is tette a szükséges lépéseket
Fotó: Instagram/Update pékség hálózat

Réka nem esett kétségbe, és a következő két táborát úgy rendezik meg, hogy kibérelnek egy szállodát, és arra az időre csak ők fognak tartózkodni.

Az elmúlt napokban sok szó esett a Rubint Rékáék által rendezett táborról, amin 200-an vettek részt. Rajtuk kívül is voltak vendégek a szállodában, és állítólag közülük többen panaszkodtak rájuk, míg mások írtak üzeneteket a buliról, hogy még csak ott sem voltak.

A cikk a videó után folytatódik

Réka a TV2-nek adott interjúja elején elmondta, valójában „semmi” nem történt a farsangi buli ideje alatt. Legalábbis olyan dolgok biztosan nem, amit egyesek állítanak a közösségi médiában. Nem mellesleg ez volt az elmúlt két év 116. Alakreform tábora, és egyúttal a 8. az ügyben érintett hotelben.

Értetlenül állt a kommentek előtt Réka, mert ha külföldön vannak, ha belföldön, bulit mindig tartanak. „Mindig erre a kijelölt helyen bulizunk.” – mondta Réka, aki hozzátette, amiatt voltak „csak” 200-an, mivel a konferenciaterem ennyi embert képes befogadni, ahol a tornákat tartották.

Tóth Gabi ismét megszólalt Ukrajna megtámadását követően

Réka nem esett kétségbe, tanult a helyzetből, mert áprilisban és májusban olyan helyszínen lesznek, ahol komplett szállodát béreltek ki, így kizárólag ők lesznek ott, külsős vendégek nem.

Rékának az tűnt fel, hogy a rendezvényen kívüli vendégek nem tudták, hogy lesz egy ilyen esemény, emiatt gondolja azt, hogy kommunikációs probléma történhetett, amiről a Schobert-család nem tehet.

Ettől független imádják a hotelt, az ételei miatt is, és a szobákkal is maximálisan elégedettek. „Imádunk ide járni” – tette hozzá Réka, aki teljesen ingyen engedte be az eseményére azokat a szállodai vendégeket, akik nem velük érkeztek.

„A tulajdonosi körből is buliztak velünk reggelig, semmi nem fajult el.” – utalt ezzel Réka arra, hogy az elfajult szó enyhén szólva is túlzó, mert semmi rosszat nem tettek. Réka azt sem érti, egyeseknek miért gond az, hogy a vendégeik megengedhették maguknak ezt az eseményt, aminek ideje alatt nagyon jól érezték magukat.

Schobert Norbi felesége kiemelte, nem volt megszabva, hogy meddig bulizhatnak, emiatt is szólt reggelig a zene. „Hihetetlenül jól éreztük magunkat.” Arra is fény derült, hogy lehet még esély a későbbi visszatérésre az érintett szállodába, mert eddig csak jó élményeik voltak ott, és úgy érzik, kicsit fel lett fújva a történet.