Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Nyúlnak öltözött húsvétkor Hollywood egyik legnagyobb sztárja

Nyúlnak öltözött húsvétkor Hollywood egyik legnagyobb sztárja

Nyúlnak öltözött húsvétkor Hollywood egyik legnagyobb sztárja
Fotó: Unsplash/Mateusz Wacławek

Robert Downey Jr. sem akarta kihagyni a lehetőséget, hogy bolondozzon egy kicsit húsvétkor, és a jelmeze igencsak találó volt.

Robert Downey Jr. később futott be a vártnál, de egy ideje a csúcson érezheti magát, és valójában már egészen fiatalon bemutatkozott a szakmában. Sokan nem tudják, az aktív karrierje 1970-ben kezdődött, igen, a 70-es évek hajnalán, amivel búcsút inthettünk a legendás 60-as éveknek.

A cikk a videó után folytatódik

A színész egy teljesen más generáció tagja, hiszen 1965-ben látta meg a napvilágot, így még lehetnek halvány emlékei a 60-as évekből. A 70-es évek pedig abszolúte meg lehet neki, mert 5-6 éves korunkból már bőven lehetnek emlékeink, legalábbis nekünk vannak.

Sarah Jessica Parker egykori szerelme, akivel 1984 és 1991 között alkotott egy párt, három gyermek édesapja. Filmjei rendre sok pénzt hoznak a stúdióknak, de megválogatja, hogy mikben szerepel, és nem is látni túl sokat a vásznon.

Rúzsa Magdi interjút adott a három baba mellett: „Nagyon kemény”

Ő nem az a színész, aki éves szinten több filmben is szerepel, bár már volt rá példa. Ebben a hónapban töltötte be a z 57. életévét, így egyre közelebb és közelebb kerül a nagy kerek számhoz, ami a 60. születésnapja lesz.

Ez még arrébb van, addig lesz pár filmje, és szerencsére nemcsak a filmvásznon szokott viccelődni, hanem a valóságban is. Húsvétkor például nyúlnak öltözött, aminek olyannyira örültek a rajongók, hogy több mint 5,3 millió like-kal jutalmazták.