Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21

AKTUÁLIS

Dollár
368,91 Ft
Euró
392,84 Ft
Font
459,34 Ft
Bitcoin
66,169 $

Rétvári Bence fontos bejelentést tett a gyermekvédelemmel kapcsolatban

Mint kiderült, összesen 530 hazai intézményben indult soron kívüli vizsgálat – beleértve az egyházi és civil fenntartású intézményeket is.

Fotó: Unsplash
Belföld

Koós Alexandra

Szerkesztő

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence az M1 Ma reggel című műsorában arról beszélt, miszerint többnapos, komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit, az eredmény kiértékelését pedig informatikai rendszer segíti. Elmondása szerint a módszertant olyan szakemberek állították össze, akik ismerik minden területét a gyermekvédelemnek, s a cél az, hogy bármilyen kockázatot ki tudjanak szűrni, ami a gyermekek számára veszélyt jelenthet. „Az első nap ellenőrzött körülmények közötti tesztelésből áll, a másodikon pedig egyéni és csoportos gyakorlatokon kell részt venniük a vezetőknek” – magyarázta az államtitkár.

Mint fogalmazott, a csoportos gyakorlat részeként konfliktushelyzetbe kerül a vezető, melynek megoldását ötven különböző szempont alapján vizsgálják. Majd azzal folytatta: a szakemberek kétnapos vizsgálat alapján készítik el az első elemzést – több szempontot is figyelembe véve, a harmadik fázisban pedig pszichológiai mélyinterjút készítenek az érintetettekkel. Rétvári Bence közlése alapján a vizsgálatnak sok síkja van, így a felmerülő problémákat külön is tudják vizsgálni. „Nem kockáztathatunk, a gyermekeket védenie kell ezeknek az intézményeknek” – hangsúlyozta. Soron kívül Elképesztő teljesítmény: Milák a világ idei harmadik legjobb idejével nyert 100 méter pillangón

Egyúttal elhangzott az is, hogy összesen 530 hazai intézményben indult soron kívüli vizsgálat – beleértve az egyházi és civil fenntartású intézményeket is. Ennek kapcsán Rétvári Bence arról tájékoztatott, hogy a márciusban és áprilisban zajló vizsgálatok a korábban ki nem derült gyermekbántalmazások vagy szexuális visszaélések feltárását szolgálják. Kiemelte: mielőbb meg kell találni az érintetteket, és börtönbe kell küldeni azokat, akik „pedofil hajlamuk miatt mentek be ezekbe az intézményekbe, és így próbáltak gyermekek közelébe kerülni”.

Hozzátette, ilyen nem történhet meg, s a „pedofiloknak nincs kegyelem”, azonnal büntetőeljárást kell indítani velük szemben. A politikus szót ejtett arról is: az elmúlt tíz évben arra törekedtek, hogy a gyermekvédelemben több forrás álljon rendelkezésre. Amikor ezt a területet átvették, éves szinten 40 milliárd forintot fordított az állam gyermekvédelemre, ma ez az összeg 127 milliárd forint – húzta alá. Emellett a szigorúbb büntetőeljárások is eredményre vezettek, hiszen 2010 óta nyolcszorosára nőtt a börtönbe küldött pedofilok száma.

Végül felhívta a figyelmet, hogy még a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerül a gyermekvédelmi törvény szigorítása – írja az MTI. Korábban beszámoltunk arról is, hogy Rétvári Bence néhány napja közölte, március elseje óta újra ingyen kérhető az újszülöttek SMA szűrése, amelyre a kormány 450 millió forintot biztosít. Hozzáfűzte, a január és március között született babák visszamenőleges szűrését április végéig lehet kérni, de azt is elmondta, hogy a korábbi 14 hónapban 86 ezer újszülöttet szűrtek ki, és ebből hány beteg gyermeket találtak.