Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Részegen ült volán mögé, két ember halálát okozta

Részegen ült volán mögé, két ember halálát okozta

Részegen ült volán mögé, két ember halálát okozta
Depositphotos

Egy szabályosan közlekedő autóval ütközött frontálisan, melynek következtében a vétlen sofőr és utasa is a helyszínen életét vesztette.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség közleménye szerint egy fiatal férfi ellen emeltek vádat, aki alkoholos befolyásoltság alatt, a közlekedési szabályokat figyelmen kívül hagyva súlyos balesetet okozott, mely két ember életét követelte.

A cikk a videó után folytatódik

A vádirat szerint a vádlott 2024. május 28-án, miután éjszaka jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, ismerőse autójával elindult Vámospércsről Debrecenbe. Útközben azonban a megengedett sebességhatárt túllépve előzésbe kezdett. Miután visszatért a saját sávjába, az ittassága miatt nem tudta megfelelően irányítani a járművet, így annak jobb oldali kerekei a kavicsos útpadkára futottak.

A helyzetet korrigálni próbálta, azonban az autó irányíthatatlanná vált, és áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan haladó járművel. Az ütközés ereje a vétlen gépkocsit az út menti homokos falnak lökte, az autóban utazó két ember pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették.

A balesetért egyértelműen a vádlott felelőssége állapítható meg, aki több közlekedési szabályt is megszegett, és alkoholos állapotban ült a volán mögé. Az eset kivizsgálását a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság végezte. A Debreceni Járási Ügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő vádlott ellen halált okozó, ittasan elkövetett járművezetés miatt emelt vádat.

Az ügyészség mértékes indítványt tett, mely szerint ha a vádlott elismeri a bűncselekmény elkövetését, és lemond a tárgyalás jogáról, úgy a bíróság ítélje őt 5 év börtönbüntetésre, tiltsa el 5 évre a közúti járművek vezetésétől, valamint a közügyek gyakorlásától ugyanennyi időre.