A rendőri intézkedés közben meghalt férfi családja emberölés bűntette miatt tett feljelentést
Emberölés bűntette miatt tett feljelentést az a férfi családja, aki rendőri intézkedés alatt vesztette életét, melyről videós felvételek is készültek.
Két héttel ezelőtt halt meg a férfi rendőri intézkedés közben Zagyvarékason, aki jogosítvány nélkül vezetett, amikor a rendőrök üldözőbe vették. Miután elfogták a gyanúsított személyt, rosszul lett, alig kapott levegőt. A család azon a véleményen van, hogy rendőri túlkapás történt, emiatt feljelentést tettek.
A rendőrség szerint azonban szakszerű és arányos volt az intézkedés a lefolytatott vizsgálat szerint, és hangsúlyozták, nincs közük a férfi halálához. A 40 éves férfi nővére sírva beszélt a kamerák előtt az elhunyt testvéréről, akit a szomszédja kérte meg arra, vigye el őt vásárolni. Már a bolt felé tartottak, amikor a rendőrök utánuk mentek.
A férfi meg akarta úszni a bírságot, ami miatt menekülőre fogta, végül egy betontömbnek ütközve állt meg. A nyilvánosságra került felvételeken jól látni, hogy a férfi futásnak eredt, majd elesett, miközben a rendőrök megérkeztek és elfogták, akik ismerték és tudták, hogy engedély nélkül ült a volán mögé.
Emberöléssel vádolja a család a rendőröket
Hallani, ahogyan a férfi üvöltve mondta a rendőröknek, hogy rosszul van és megfullad. Az egyik rendőr ráült a férfi megbilincselését követően, József ezután már semmire sem reagált, elvesztette az eszméletét. A hétgyerekes apa újraélesztését a rendőrök kezdték meg, amit a kiérkező mentők vettek át, de hiába, nem lehetett megmenteni.
Az özvegy szerint tele volt kavicsokkal az áldozat arca, aki látta, ahogyan a párja holtan fekszik a földön. Azt mondta, lila volt a férfi feje, füle és orra, ami eltört. A hivatalos boncolási vizsgálatok szerint bevérzés és szívelégtelenség okozta a tragédiát, addig a család állítja, nem volt gond az áldozat szívévével, egészséges volt.
„A Központi Nyomozó Főügyészség a Tények megkeresésére azt válaszolta, hogy az ügyben a sértetti képviselő emberölés bűntette miatt tett feljelentést. Ennek elbírálása a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban van.” – írja a Tények.