Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Rendkívüli közleménnyel érkezett a rendőrség az emberrablási ügyről

Rendkívüli közleménnyel érkezett a rendőrség az emberrablási ügyről

Rendkívüli közleménnyel érkezett a rendőrség az emberrablási ügyről
Shutterstock/Illusztráció

A Győr‑Moson‑Sopron Vármegyei Rendőr‑főkapitányság közlése szerint sikerült kézre keríteni azt a férfit is, aki hónapok óta bujkált a hatóságok elől, és akit a tavaly áprilisi győri emberrablás ügyében köröztek.

A rendőrség ezzel lezárta azt a bűncselekmény‑sorozatot, amelynek során egy 21 éves fiatalembert erőszakkal kényszerítettek autóba, majd több órán át különböző településeken hurcolták, miközben pénzt próbáltak kicsikarni belőle.A police.hu beszámolója szerint az eset 2024. április 27‑én, kora reggel történt Győrben, a Szent István úton.

A cikk a videó után folytatódik

Egy piros Suzuki állt meg egy baráti társaság mellett, majd egy fiatal férfi kiszállt, és a 21 éves sértettet – „néhány pofon kíséretében” – beszállásra kényszerítette. A járműben ekkor már két férfi és egy nő tartózkodott. A támadók közölték a fiatalemberrel, hogy barátja tartozását rajta fogják behajtani, és addig nem engedik el, amíg nem vesz fel 500 ezer forintos hitelt a netbankján keresztül.

A társaság több településen is megállt, miközben folyamatosan nyomást gyakoroltak a sértettre. A helyzet súlyosságát felismerve a fiatal egyik ismerőse – aki szemtanúja volt az elhurcolásnak – értesítette a rendőröket. A hatóságok gyors reagálásának köszönhetően még aznap estére sikerült beazonosítani az áldozat tartózkodási helyét, és kiszabadítani őt fogvatartói közül.

Egy 19 éves férfi tis elfogtak

A nyomozók három elkövetőt – egy 26 éves győri nőt, egy 19 éves öttevényi férfit, valamint egy 23 éves győri férfit – emberrablás bűntette miatt hallgattak ki. A bűncselekmény értelmi szerzője, egy 30 éves férfi azonban elrejtőzött a hatóság elől, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. A rendőrök később megállapították tartózkodási helyét, és november 26‑án, Koppánymonostorban elfogták, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.

Az ügy utolsó szabadlábon lévő szereplője, egy 40 éves mosonmagyaróvári férfi ellen szintén körözés volt érvényben. A rendőrök január 9‑én reggel, Győrben, a Radnóti Miklós utcában fogták el. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, ezzel pedig minden elkövető rendőri kézre került.

A gyors bejelentés és a hatóságok összehangolt munkája döntő szerepet játszott abban, hogy a sértettet még aznap kiszabadították, és a teljes elkövetői kört sikerült felderíteni.