Tudósok bizonyítékot találtak olyan szélsőséges napviharokra, amelyek körülbelül 9 200 évvel ezelőtt csaptak le a Földre, mégpedig egy olyan időszakban, amikor elvileg a központi csillagnak nyugalomban kellett volna lennie.
A Nap rendszeresen bocsát ki plazmakitöréseket, úgynevezett koronakidobódásokat (CME), amelyek ha ütköznek a Földünkkel, hatással lehetnek bolygónk magnetoszférájára. A legtöbbször csak erősebb sarki fényt eredményeznek, de az erőteljes CME-k megrongálhatják a műholdakat, megzavarhatják a kommunikációt, és akár az elektromos távvezetékeket is károsíthatják.
Fontos, hogy meghatározzuk, milyen kockázatot jelenthetnek ezek az események, és megjósoljuk, mikor csapódhatnak be, hogy felkészülhessünk rájuk. A tudósok ezért visszatekintenek az időben, hogy hosszú távú képet kapjanak arról, milyen gyakran fordulnak elő. Az írásos feljegyzések csak néhány évszázadra nyúlnak vissza, de a jégben évezredekre visszamenőleg is megmaradtak kulcsfontosságú bizonyítékok.
A Lund Egyetem kutatói által vezetett tanulmányban a csapat Grönlandon és az Antarktiszon fúrt jégmagokat vizsgált. Az olyan radioaktív izotópok, mint a berillium-10 és a klór-36 a Nap által kibocsátott részecskékből származnak, a CME-események során pedig nagyobb mennyiségben juthatnak a Föld felszínére, ezért a koncentrációjuk kiugró értékei a múltbeli geomágneses viharok jelenlétére utalnak.
Tudósok ezen két izotóp jelentős koncentrációjára bukkantak az i. e. 7176-os évnek megfelelő mélységben, ami azt jelzi, hogy akkoriban óriási méretű napviharnak kellett lezajlania. Érdekes módon ugyanezt a szignált három grönlandi és egy antarktiszi jégmagban ugyanezen a ponton észlelték.
NE HAGYD KI
A lelet önmagában nem különösebben meglepő, ami azonban váratlanul érte a csapatot, az a vihar időzítése. A Nap egy 11 éves aktivitási cikluson megy keresztül, melynek kapcsán régóta úgy gondolják, hogy a geomágneses viharok nagyobb valószínűséggel fordulnak elő a körforgás aktívabb időszakaiban, az i. e. 7176-os év viszont egy olyan érának felel meg, amikor a Napnak közel kellett volna lennie a minimális aktivitásához.
Kutatók szerint a felfedezés révén új perspektívák nyílhatnak meg a geomágneses viharok értelmezése terén, amellyel elejét vehetjük az emberiségre potenciális veszélyekkel fenyegető esetleges jövőbeli pusztításoknak.