Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Párharc: Monoki Lehelt is felgyújtották (videó)

Párharc: Monoki Lehelt is felgyújtották (videó)

Párharc: Monoki Lehelt is felgyújtották (videó)
Fotó: TV2

Több mint látványos volt a Párharc legutóbbi adása, benne többek között Monoki Lehel felgyújtásával, aki szintén elég bátor volt ahhoz, hogy mindezt bevállalja.

Monoki Lehel és Gyenesei Leila kéz a kézben haladnak előre a Párharcban, már egy párbajon is túl vannak. Eddig folyamatosan hátráltatták őket, főként amiatt, mert erősek, illetve G.w.M-nek pláne nem szimpatikus, ahogyan játszanak.

A cikk a videó után folytatódik

Most még nagyobb lehet az ellentét közöttük, mivel a Párharc villája két részre szakadt. Csapatokban folytatják a játékot a celebek, ami megint más körítést ad ennek az egésznek, és még mindig nem láttunk mindent.

Legutóbb többek között lángoló ruhában is kellett rohangálniuk a versenyzőknek. Két személyt jelölhettek ki a feladatra, akik közül az egyik Csoki szerelme, Hedda volt. Ismét bizonyította a fiatal lány, hogy bátor, miközben nagy sebességgel haladt, hogy minél jobb időt fussanak.

A másik celeb, aki igent mondott, az Lehel, az Exatlon Hungary korábbi műsorvezetője. Annyi előny volt, hogy látta, mi történik Heddával, és a társa milyen ügyesen teljesítette a feladatot, illetve nem esett baja.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

Ezzel talán nyugodtabban vághatott neki a kihívásnak, ugyanakkor jegyezzük meg, Lehel utálja a hőséget. Emiatt volt min gondolkoznia, de nem lehetett kérdés, hogy megcsinálja, és eddig rendkívül ügyesen teljesít a csapatuk, amivel folyamatos nyomás alá helyezik Kulcsár Edináékat.

Párharc: Csoki szerelme lángolva rohangált porral oltóval a kezében (videó)