Stuti Mishra, az Independent munkatársa a pusztító áradások sújtotta Pakisztánba utazott, ahol önkéntesekkel beszélgetett az aktuális helyzetről, az áldozatokról, valamint azokról a nehézségekről, melyekkel szembe kell nézniük a szűnni nem akaró esőzések miatt.

Az önkéntesek saját segélytáborokat állítottak fel: éhező gyermekek isszák a szennyezett vizet, terhes nők várakoznak orvosi ellátásra, idős emberek bolyongnak, akik nem találják a számukra életmentő gyógyszereket – mindez csak néhány szívszorító jelenet, melyekről a katasztrofális árvíz áldozatainak millióit segítő önkéntesek számoltak be.

Azok az önkéntesek, akik a természeti katasztrófa epicentrumában próbálnak segíteni az áldozatokon, nem kapnak elegendő segélyt, az a kevéske pénz pedig mely eddig érkezett hozzájuk, eltörpül a brutális mértékű válsághoz képest, mellyel Pakisztán jelenleg küzd.

A hivatalos adatok szerint a szeszélyes éghajlati válság okozta katasztrófa következtében több százezer ember volt kénytelen elhagyni otthonát, a pakisztáni kormány becslései szerint pedig mintegy 30 milliárd dolláros kár keletkezett az országban, s több mint 33 millió lakost érintenek a pusztító áradások – ez minden hetedik pakisztáni lakost jelent.

A halálos áldozatok száma pedig napról napra emelkedik, a hét elején pedig meghaladta az 1300 főt, míg a sérültek száma 1500-ról több mint 12 700 főre (!) emelkedett; az áradások által elpusztított lakóingatlanok száma pedig egymillióról 1,6 millióra emelkedett.

Noha ezek az adatok beszédesek, aligha tükrözik a válság valódi mértékét, az orvosok és a helyi szervezetek pedig koherens kormányzati válasz híján saját maguk állítottak fel ideiglenes kórházakat, valamint segélytáborokat, ahol ellátják az áldozatokat.

Ha a pusztító áradások miatt nem szenvednének eleget a helyiek, megjelentek a vízben terjedő betegségek is, mint például a kolera, a malária, és a Dengue-láz, ráadásul a kígyómarások száma is meredeken emelkedik, így a lakosoknak nem maradt más választása, minthogy az állóvízben éljenek.

„Pakisztán jelenleg egy újabb egészségügyi válsághullám kezdetével néz szembe, mivel az emberek arra kényszerülnek, hogy nyílt forrásokból származó szennyezett vizet igyanak, ami azonnal több ezer hasmenéses, bőrbetegséges és egyéb megbetegedést eredményezett. A maláriás esetek száma pedig olyan mértékben növekszik, hogy az egyik körzetben az orvosok azt mondták, már arra sem volt kapacitásuk, hogy egyáltalán megvizsgálják a betegeket, nemhogy kezeljék”

– mondta keserűen Arif Jabbar Khan, a WaterAid pakisztáni igazgatója.

A belső régiókban élők teljesen el vannak zárva az élelmiszertől és az orvosi ellátástól, mindezt úgy, hogy már a természeti katasztrófa előtt is szűkösek voltak lehetőségeik: az orvosi ellátás szinte minden területen megszűnt, 432 létesítmény egy az egyben megsemmisült, 1028 pedig megrongálódott. Az áradások által megrongált és/vagy túlcsordult vécék, valamint a törött és védtelen vízforrások betegségek egész sorának teszik ki a lakosságot.

„Soha életemben nem láttam még ennyi hasmenéses, Dengue-lázas és szemfertőzéses esetet”

– osztotta meg Mohammad Shakil kardiológus.

Noha a kormány felállított ideiglenes kórházakat és segélytáborokat, az emberek egyszerűen nem tudnak odautazni, mivel rengeteg terület jelenleg is víz alatt van, így kénytelenek megvárni, míg orvosi ellátást kapnak – de még azok sem feltétlenül jutnak időben orvosi ellátáshoz, akik eljutnak a kormányzat által felállított menedékhelyekre.

„Több tucat ember osztozik a sátrakon, és még ha meg is próbálsz beszélni minden egyes beteggel, rendkívül sok időt emészt fel, mire mindenkit meg tudsz vizsgálni. Gyógyszercsomagokat is szállítottunk, de a legfontosabb, hogy először az orvosi vizsgálatokat végezzük el, hogy észleljük a betegséget, mielőtt még azok súlyosbodnának”

– osztotta meg Tariq Rashid, egy másik önkéntes orvos.

Shakil és Rashid egyike azon sokaknak, akik félbeszakították rendes munkájukat Pakisztánban, hogy az áradások által leginkább érintett területeken önkénteskedjenek, ám egyre frusztráltabbak a segélyezési erőfeszítések koordinálásának nehézségei miatt.

„Az emberek támogatják és ahogy tudják, segítik az áldozatokat, de jelenleg senki sem tudja, hogy mennyi és pontosan milyen segítségre van szükség a táborokban. Néha 10 ember is megjelenik, akik élelmiszert szállítanak, annak ellenére, hogy az embereknek egy bizonyos gyógyszerre lenne szükségük”

– mondta el Abid Muhir, egy helyi pastu vezető és jogvédő aktivista.

Az aktivisták ennél többet követelnek a kormánytól, ám az ország az áradások közepette bénító pénzügyi válsággal is küzd: Pakisztán az elmúlt hónapokban példátlan inflációval nézett szembe, miközben egymás után történnek a katasztrófák; hőhullámok, aszályok, most pedig a pusztító áradások, melyek kialakulásában az országnak nyilván semmi szerepe nem volt. A tisztviselők biztosak abban, hogy a helyreállítási folyamat legalább évtizedekbe fog telni, sok ember számára azonban már soha nem lesz ugyanolyan az élet, mint régen.