Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,31 Ft
Euró
388,05 Ft
Font
452,62 Ft
Bitcoin
63,538 $

Pakisztán 22 tonna segélyszállítmányt küldött a földrengés sújtotta Törökországba

A miniszterelnök szerint nem felejtették el, Ankara mennyi támogatást nyújtott nekik, amikor 2005-ben földrengés, majd 2010-ben árvíz sújtotta az országukat.

Fotó: Túlélők után kutatnak mentőalakulatok tagjai egy tizenkét emeletes összedőlt épület romjai között a dél-törökországi Hatay tartomány székhelyén, Antakyában 2023. február 10-én. A négy nappal korábban bekövetkezett 7,8-as erősségű földrengésnek és az utórengéseknek a legfrissebb adatok szerint több mint 20 ezer halálos áldozata és 75 ezer sérültje volt Törökország délkeleti és Szíria északi részében. MTI/AP/Halil Hamra
Közel-Kelet

Koós Alexandra

Szerkesztő

A jelentések szerint Pakisztán egy teherszállító repülőgép segítségével 22 tonna segélyszállítmányt küldött a földrengés által sújtott Törökországba, hogy támogatást nyújtsanak a bajbajutottaknak, miközben a mentőalakulatok túlélők után kutatnak.

Mint ismeretes, immár 21 ezer fölé nőtt a törökországi és szíriai földrengés áldozatainak száma, s a helyzetet még tovább nehezíti a zord időjárás, ezért a Szíriai Polgári Védelem attól tart, hogy már nincs remény újabb túlélők megtalálására. Soron kívül Szerdától ismét olcsóbb lesz az üzemanyag

Shehbaz Sharif pakisztáni miniszterelnök pénteken arról nyilatkozott, hogy végig figyelemmel kísérte, amint a fent említett gépet megrakodták, majd útnak indították, s abban bízik, hogy a segélyszállítmány mielőbb célba ér – számolt be a CNN.

„Pakisztán légi, szárazföldi és tengeri hidat létesített Törökország és Szíria irányába a további segítségnyújtás érdekében”

– írta a Twitteren.

Majd a miniszterelnök hozzátette, nem felejtették el, hogy Ankara mennyi támogatást nyújtott nekik, amikor 2005-ben földrengés, majd 2010-ben árvíz sújtotta az országukat, illetve természetesen szíriai testvéreik fájdalmában is osztoznak.