A szentendrei esetkocsi bajtársai egy hétköznapinak induló betegellátás után épp visszatértek állomáshelyükre, amikor úgy döntöttek, megállnak egy benzinkúton, hogy tankoljanak és vegyenek maguknak egy kis harapnivalót.

A mentősök – ahogy az Országos Mentőszolgálat beszámolt róla – beálltak a kasszához vezető sorba, és azon tanakodtak, mit egyenek majd, mit engedhetnek meg maguknak a rohanás közepette. Ekkor derült ki, hogy valaki már megelőzte őket.

„Miután megtankoltak, még szerettek volna magukhoz venni egy kis elemózsiát, így beálltak a pénztárhoz vezető sorba. Nem is figyeltek az előttük állókra, azt találgatták, mit egyenek majd, ám mint a kasszánál kiderült, egy-egy hot-dogot a mentőegység minden tagjának már kifizetett egy vásárló.”

Szép gesztus volt

A jótevő nem várta meg, hogy a mentősök észrevegyék, ki volt az, aki ilyen kedves gesztust tett. Nem akart hálálkodást, nem akart figyelmet – egyszerűen csak szerette volna megajándékozni őket egy aprósággal, elismerve azt az emberpróbáló munkát, amit nap mint nap végeznek.

A mentőszolgálat kiemelte, hogy a váratlan ajándék mélyen megérintette a szolgálatban lévőket: „A kedves gesztus nagyon meghatotta bajtársainkat, köszönetüket itt tolmácsoljuk, hiszen a titokzatos jótevő nem akarta felfedni magát, nem várt hálálkodást, csak csendben szerette volna megajándékozni a mentőket emberpróbáló munkájukért egy kis aprósággal.”

A jótevő már el is tűnt mire a mentősök tudomást szereztek a gesztusról, így személyesen nem tudtak köszönetet mondani. A történet azonban így is gyorsan terjedt, és sokak szívét megmelengette. A mentősök munkája gyakran feszített, kiszámíthatatlan és fizikailag‑lelkileg is megterhelő. Egy ilyen váratlan kedvesség nemcsak egy hot‑dogot jelent, hanem azt az érzést is, hogy a társadalom értékeli és megbecsüli őket.