Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Tusványos: kezdődik a nagy program, Orbán Viktor is előadást tart

Ma kezdődik a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Tusnáfürdőn.

Tusványos: kezdődik a nagy program, Orbán Viktor is előadást tartFotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő előadást tart a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2023. július 22-én. Mellette Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Európa

Takács Petra

Szerkesztő

„Jobb pályán” mottóval kedden kezdődik az erdélyi Tusnádfürdőn a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismertebb nevén Tusványos – vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezésében.

Idén 76 partnerrel közösen 34 rendezvénysátrat működtetnek majd, és több mint ötszáz programmal, ezer előadóval várják az érdeklődőket az Olt folyó partján található kempingbe, valamint a sportpályára.

Az időszerű közéleti, politikai témák között egyebek mellett a béketeremtésről, a választási évről, és a magyar uniós elnökségről rendeznek kerekasztal- és pódiumbeszélgetéseket. Idén is megrendezik a péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztalt a Kárpát-medencében működő magyar érdekvédelmi szervezetek és pártok vezetőinek részvételével.

Orbán Viktor miniszterelnök is előadást tart

A hagyományos szombat délelőtti politikai fórumon Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke tart majd előadást, valamint válaszol a közönség kérdéseire.

A Tusványos számos kulturális, hagyományápoló, ismeretterjesztő és szórakoztató programot is kínál: idén is lesznek irodalmi, színházi események, a népzene és táncház iránt érdeklődőknek pedig a tavaly felavatott Kriza János Csűrben kínálnak hajnalig tartó programokat.

A fesztivál koncertprogramja kedd este a Blahalouisianával indul, majd a Bagossy Brothers Company lép színpadra. A hét folyamán a Magashegyi Underground, a Honeybeast, Szabó Balázs Bandája, Ákos, Nagy Feró és a Beatrice a Magyar Rocklegendák: Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós, a 4S Street, illetve a Kowalsky meg a Vega koncerteznek. A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitója szerda délelőtt lesz: ekkor kezdődnek a szakmai-közéleti programok.

MTI

Kaja Kallas szerint Oroszország feltételei azt bizonyítják, hogy nem akarnak békét

Kaja Kallas szerint Oroszország feltételei azt bizonyítják, hogy nem akarnak békét

Az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint a Moszkva által a tűzszünethez szabott feltételek egyenlők azzal, amit a háború alatt akarnak elérni.