Orbán Viktor áttörés erejű béremeléssel készül a szociális ágazatban dolgozóknak
Orbán Viktor külön beszélt a szociális dolgozókról, akik 2026-ban nagy béremelésre számíthatnak a magyar kormánytól.
Orbán Viktor kitért arra is az Országgyűlés hétfői ülésén, hogy a szociális dolgozók milyen fontos feladatot látnak el, akiknek meg kell becsülniük a munkájukat. Elmondta, csak ebben a szférában több mint 100 ezren dolgoznak, akiknek köszönettel tartoznak.
„Fantasztikus munkát végeznek, olyan munkát, amit közülünk sokan talán nem is lennének képesek.” Hozzátette, az is igaz, hogy 2010-ben kerestek 137 ezer forintot átlagosan, ami jelenleg 473 ezer forint. „De sajnos ez az átlag, nagyon sokan vannak, akik ennél kevesebbet keresnek.”
Pontosan emiatt 2026-ban a szociális dolgozók is igen komoly, látványos, nagy béremelésre számíthatnak, ami már nincs messze. Ez a választások évében következhet be, miközben több más ágazatban is hasonló horderejű lépéseket hajt végre a kormány.
„A 2026-os évben az ebben a szférában dolgozók számára készülünk egy érzékelhető, áttörés erejű béremeléssel.” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben az azonnali kérdések ideje alatt.