Orbán Viktor elárulta, mennyibe kerül a kormánynak a 13. havi nyugdíj kifizetése
Jelentős összegről van szó, amit Orbán Viktor továbbra is meg akar védeni, nagy harcot vív ezért Brüsszelben.
A miniszterelnök a péntek reggelt a Kossuth Rádióban kezdte, melynek ideje alatt arról is beszélt, hogy igenis el fogják érni az 1 millió forintos átlagbért Magyarországon. Emellett az ukránoknak is üzent, akik ha nem tartják be a megállapodásukat, búcsút inthetnek az orosz szankcióknak, melynek súlyos következményei lehentek.
Orbán Viktor az interjújában kiemelte, valójában az emberek nem tudják, a 13. havi nyugdíj kifizetése micsoda harc. „Hogy ez egy csatának az eredménye.” Kiemelte, az is egy szép feladat, hogy előteremtsék a pénzt erre, ugyanakkor nemcsak erről van szó. „Beszélünk körülbelül 500 milliárd forintból, amit ilyenkor ki szoktunk fizetni.”
Azt mondja, ha egy győztes nemzetet akarnak faragni magukból, ahhoz a régi bajokat le kell győzni. Az egyik ilyen baj volt a 13. havi nyugdíj elvétele, mely Gyurcsány Ferenc kormányához köthető, és azóta még több nyugdíjas haragszik az egykori kormányfőre, aki továbbra is azon dolgozik, hogy valahogyan kormányra kerüljenek.
„Ha ezt nem tudjuk visszaadni, ki fogja nekünk elhinni, hogy egyébként jobb idők előtt állunk, mint amilyen a régi időszak volt?” A 13. havi nyugdíj egyúttal jelkép is arra, hogy az ország maga mögött hagyta a 2010 előtti időszakot, mely milliók számára jelentett nehézséget, gazdasági szinten is.
NE HAGYD KI
A kormányfő kijelentette, a 13. havi nyugdíjat a brüsszeliek el akarják venni. Orbán azt mondja, minden fűtési szezon előtt jönnek a tanulmányok, melyek arra sarkallják a magyar kormányt, hogy töröljék el a 13. havi nyugdíjat, de továbbra sem engednek ennek a nyomásnak. Orbán Viktor a nyugdíjasok miatt is ragaszkodik ehhez, illetve a lendület okán, amit kifejez a 13. havi nyugdíj visszaadása. „Meg hát a nyugdíjasoknak ez nagyon fontos.”