Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,73 Ft
Euró
388,82 Ft
Font
451,58 Ft
Bitcoin
62,386 $

Az egész hadsereget veszélybe sodorta az oltási igazolásokat hamisító katona

Az amerikai szövetségi hatóságok szerint az egész hadsereget óriási veszélynek tették ki. 

Fotó: Twenty20
Észak-Amerika

Fazekas Kiara Barbara

Szerkesztő

A tengerészgyalogság egyik tartalékosa ellen emeltek vádat az amerikai Capitoliumban történt lázadás miatt, majd kiderült, hogy egy ápolónővel együtt több száz hamis koronavírus elleni oltási kártyát lopott, hamisított és adott el, valamint oltóanyagadagokat semmisített meg a hitelesség jegyében. 

A 26 éves Jia Liu őrmestert óvadék ellenében házi őrizetbe helyezték, azonban nyomkövetővel a lábán engedték csak el, míg a 27 éves Steven Rodriguez ápoló szintén óvadék ellenében szabad lábon védekezhet – írja az AP Soron kívül Vitézy Karácsonyról: a legfontosabb dolga, hogy Salgótarjánban Dobrev kampányát vigye

„Azzal, hogy a vádlottak szándékosan hamisított oltási kártyákat osztogattak a nem beoltottaknak, a katonaságot és más közösségeket tettek ki annak a veszélynek, hogy elkapjanak egy olyan vírust, amely már közel 1 millió emberéletet követelt ebben az országban“ – közölte az ügyész. 

A két férfi ellen hamisítás és a szövetségi kormány megtévesztésére irányuló összeesküvés a vád, amelynek értelmében akár 10-10 év letöltendő börtönbüntetést is kaphatnak. 

A két férfi állítólag felajánlotta a vásárlóknak, hogy választhatnak, hogy üres vagy hamisan kitöltött kártyát vásárolnak-e, és volt egy feláras opció is, amely azt jelentette, hogy hamis bejegyzéseket készítettek az adatbázisokban, az oltóanyagot pedig megsemmisítették, mintha az érintett valóban megkapta volna a vakcinát. 

A dokumentum szerint a hamis kártyák egy része Liu tengerészgyalogos tartalékos társaihoz került, miután a Pentagon augusztusban elrendelte, hogy a hadsereg minden tagját be kell oltani. Az ügyészség nagyjából 300 hamisított oltási kártyát és több mint 70 hamis adatbázis-bejegyzést tart nyilván az üggyel kapcsolatban. 

Vitézy elárulta, megkeresték-e azzal, hogy lépjen vissza Szentkirályi javára

Azt is elmondta, minek tudja be azt, hogy Szentkirályi a kampányában rendre támadja Karácsonyt, míg Vitézy nem kap ilyen támadást.

Vitézy Karácsonyról: a legfontosabb dolga, hogy Salgótarjánban Dobrev kampányát vigye

Egyúttal szerinte a jelenlegi főpolgármesternek az is előbbre való, hogy „arról próbáljon beszélni, most akkor Magyar Péternek össze kell fognia a DK-val, vagy sem”.