Oliver Kahn utódja már a távozást fontolgatta, amikor kinevezte a Bayern elnöksége

MTI/EPA/ANNA SZILAGYI
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő

Jan-Christian Dreesen, az elmúlt évtizedben az igazgatótanács elnökhelyettese volt.

Oliver Kahnt már a Bundesliga utolsó fordulója előtt menesztették a Bayern München igazgatóságának éléről, a hírek szerint pedig nagyon nehezen fogadta az elnökség döntését.

Soron kívül HÉV-vel ütközött egy autó Szigetszentmiklóson, jóformán eltűnt az egyik oldala (fotó)

Kahn annyira kiborult a döntés miatt, hogy nem is tartott a csapattal a bajnoki diadalt követően. A klub azóta már kinevezte az utódját, Jan-Christian Dreesen-t, aki 2012 óta elnökhelyettesként dolgozott a bajoroknál.

Dreesen fontolgatta a távozását a Bayerntől, és szóba hozták, mint a Német Labdarúgóliga következő igazgatója, ám a Bayern elnöksége végül gyorsabb volt, és végül sikeresen megegyeztek a szakemberrel.

Dreseen már a vasárnap délelőtti ünneplés alatt ott volt az Allianz Arénában, sőt, beszédet is tartott, amelyben kiemelte, hogy a Bayern München továbbra is a Bundesliga első számú csapata akar lenni – írja a Bild.

Érdekesség, hogy Dreseen maga is tagja a liga bizottságának, és jó kapcsolatot ápol a Borussia Dortmund ügyvezető igazgatójával, Hans-Joachim Watzkéval, aki szerette volna a liga elnökeként látni Dreseen-t.