Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,56 Ft
Euró
394,14 Ft
Font
461,38 Ft
Bitcoin
70,528 $

Oláh Ibolya: 15 év után újra a képernyőn vagyok, de aztán lehet, hogy megint eltűnök

Elmondása szerint csak akkor lehet alkotni és előadni dolgokat, ha nem szerepel a médiában, hiszen a nagyon jó dolgok ilyenkor találnak rá az emberre.

Fotó: Oláh Ibolya a Nem adom el című dalt énekli A Dal 2022 televíziós show-műsor döntőjében, amelyben nyolc produkció versenyez Az Év Dala címért a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2022. március 12-én. MTI/Bruzák Noémi
Style

Koós Alexandra

Szerkesztő

Oláh Ibolya a Glamour.hu-nak adott interjújában több téma kapcsán is szót ejtett, ám elsőként azt árulta el, hogy a Megasztár óta azért zárja ki teljesen az életéből a nyilvánosságot, mert ez egy tudatos döntés volt, és már akkor tudta, hogy ki ő és mit szeretne.

„Nagyon-nagyon besokalltam. Tudtam, hogy én attól nem leszek jobb és nem leszek több, ha az újságok hülyeségeket írnak rólam, ha folyton rólam beszélnek” Soron kívül Nagy tűz miatt kellett 50 embernek menekülnie egy budapesti társasházból

– mondta.

Emellett úgy véli, csak akkor lehet alkotni és előadni dolgokat, ha nem szerepel a médiában, hiszen a nagyon jó dolgok akkor találnak rá az emberre, amikor valaki teljes mértékben kivonja magát ezekből a történetekből.

Maximálisan odateszi magát

Majd az énekesnő arra utalt, ő maga is csodálkozik rajta, hogy elvállalta a TV2 felkérését, hogy szerepeljen a Sztárban Sztár kilencedik évadában, mert nem igazán volt benne a közeljövőben szereplő terveiben, hogy ismét a tévé képernyőjén legyen.

„Azonban most közel tizenöt év után megint a képernyőn vagyok, de aztán majd lehet, hogy tizenöt évre megint eltűnök, aztán majd megint megjelenek. Nem tudom, mit hoz még az élet”

– fogalmazott, kiemelve, hogy ő nem versenyezni jött, hanem egyszerűen jól akarja magát érezni a műsorban.

Ettől függetlenül 100 százalékot akar nyújtani a szereplésével, hiszen szereti a munkáját, de azt is tudja, mikor kell kiszállni, mert jól ismeri önmagát és a határait. Majd Oláh Ibolya hangsúlyozta, amit róla elkönyveltek, egyáltalán nem igaz, mert ha olyan rossz ember lenne, akkor a tükörbe sem tudna nézni.

„Elegem volt abból, hogy itt vagyok negyvenöt éves babaként és még nekem kell magyarázkodnom. Nem fogok magyarázkodni senkinek sem”

– tette hozzá.

Gulyás Gergely a Magyar-ügyről: aki ilyet tesz, nemkívánatos személy kell, hogy legyen

Mint fogalmazott, épeszű ember nem teszi ezt a feleségével, három közös gyermekük édesanyjával.