Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Az egyik európai ország már nyugdíjkorhatárig emelné a tartalékosok felső korhatárát

Az egyik európai ország már nyugdíjkorhatárig emelné a tartalékosok felső korhatárát

Az egyik európai ország már nyugdíjkorhatárig emelné a tartalékosok felső korhatárát
Shutterstock/Illusztráció

Belgium átfogó haderő‑átalakításra készül: a kormány célja, hogy jelentősen növelje a tartalékos állományát, ezért a jelenlegi korhatárokat teljesen átszabná.

Az MTI beszámolója szerint az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió ismertette Theo Francken védelmi miniszter bejelentését, amely szerint a tartalékos szolgálat maximális korhatárát egészen a nyugdíjkorhatárig emelnék.

A cikk a videó után folytatódik

A döntés mögött az a stratégiai cél áll, hogy a jelenlegi mintegy hatezer tartalékos helyett húszezer főre növeljék az állományt. A miniszter közölte, hogy a hadsereg létszámának bővítése elengedhetetlen a jelenlegi biztonsági környezetben, ezért a korhatár‑szabályozás teljes újragondolása vált szükségessé.

Jelentős különbségek voltak a fegyvernemek között

A belga hírportál emlékeztetett arra, hogy a tartalékosok felső korhatára eddig fegyvernemtől függően változott. Például: aki tengerészként szeretett volna tartalékosként szolgálni, legfeljebb 34 éves lehetett, míg tiszti rang esetén az aktív szolgálatban lévő tartalékos nem tölthette be az 50. életévét.

Ezek a szigorú előírások azonban komoly problémákat okoztak a hadsereg számára. Peter Buysrogge, a belga képviselőház védelmi bizottságának elnöke úgy fogalmazott, hogy „ezek a szigorú előírások hatalmas veszteséget okoznak a belga hadseregnek”, és megerősítette: a kormány terve szerint „az egyetlen fennmaradó korhatár a tartalékosok esetében a nyugdíjkorhatár lesz.”

A cél – rugalmasabb, nagyobb létszámú tartalékos haderő

A tervezett változtatások célja, hogy Belgium olyan tartalékos rendszert alakítson ki, amely képes gyorsan reagálni a biztonsági kihívásokra, miközben a hadsereg nem veszít el értékes, tapasztalt szakembereket pusztán életkor alapján. A korhatár egységesítése és kitolása lehetővé tenné, hogy a hadsereg hosszabb ideig számíthasson a már kiképzett állományra.

A reform egyben azt is jelzi, hogy Belgium – sok más európai országhoz hasonlóan – igyekszik megerősíteni védelmi képességeit, és nagyobb hangsúlyt fektet a tartalékos rendszer modernizálására.

Liner/MTI