Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

A nyílt utcán, egy pad mellett feküdt egy ember a hidegben Zuglóban

A nyílt utcán, egy pad mellett feküdt egy ember a hidegben Zuglóban

A nyílt utcán, egy pad mellett feküdt egy ember a hidegben Zuglóban
Unsplash/Max Fleischmann

A Zuglói Önkormányzati Rendészet munkatársai a hétvégi járőrözés során olyan helyzettel találkoztak a Tisza István téren, ami pillanatok alatt vált rutinfeladatból életmentő beavatkozássá.

A rendészek egy földön fekvő, magatehetetlen férfit találtak egy pad mellett, aki zavart állapotban volt, és egyértelműen segítségre szorult. A közterület-felügyelők azonnal megálltak, hiszen – ahogy a szervezet fogalmaz – „minden ilyen helyzetben az emberi élet védelme az első.”

A cikk a videó után folytatódik

A helyszínen intézkedő rendészek között volt Urbán József, aki rendész medic képesítéssel rendelkezik – ez a tudás jelenleg Magyarországon az önkormányzati rendészetek között egyedülálló. Ennek köszönhetően gyorsan fel tudta mérni a férfi állapotát, ellenőrizte az életjeleit, biztosította a légutat, majd hővédelemmel látta el, amíg a mentők megérkeztek. A sérültet ezt követően emelt szintű ellátásra előkészítve adták át az Országos Mentőszolgálat munkatársainak.

A szakmai felkészültség életeket menthet

A rendészet kiemelte, hogy „ez az eset is jól mutatja, hogy a szakmai felkészültség életet menthet.” A Zuglói Önkormányzati Rendészet munkatársai az elsők között szerezték meg a rendész medic képesítést, amely lehetővé teszi, hogy a közterületen szolgálatot teljesítő rendészek ne csak rendészeti, hanem életmentő feladatokat is ellássanak, akár a mentők kiérkezéséig.

A közlemény hangsúlyozza, a kerületben olyan szakemberek dolgoznak, akik számára az emberi élet védelme valódi érték, és akik felkészülten, szakszerűen tudnak reagálni a legkritikusabb helyzetekben is. „Büszkék vagyunk kollégáink helytállására. Zugló közterületein olyan rendészek teljesítenek szolgálatot, akik számára az emberi élet védelme valódi érték, és akik felkészülten, szakszerűen tudnak segíteni a legkritikusabb helyzetekben is.”

A rendész medic képzés bevezetése új korszakot nyitott a közterületi szolgálatban: a rendészek nem csupán a rend fenntartásában vesznek részt, hanem a sürgősségi ellátás első láncszemeként is működnek. A mostani eset jól mutatja, hogy a gyors helyzetfelismerés, a megfelelő képzettség és a határozott fellépés akár életet is menthet.