Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Noszály egy Bugatti Veyron volánja mögött

Noszály egy Bugatti Veyron volánja mögött

Noszály egy Bugatti Veyron volánja mögött
Fotó: Instagram/Noszály Sándor

A híres egykori teniszezőnek van pár különleges emléke a múltból, ebből osztott most meg egyet a követőkkel.

Noszály Sándor neve sokak számára ismerős lehet, aki még a 2000-es évek első felében a TV2 A Nagy Ő című párválasztó showműsorában is szerepelt, ami nagy sikert aratott. Rengetegen voltak kíváncsiak arra, hogy a jóképű tenisz-klasszis kit fog választani.

A cikk a videó után folytatódik

Azóta majdnem 20 év telt el, és jövő márciusban az 50. születésnapját ünnepelheti a 193 centiméter magas sportoló. Sok szép sikert tudhat maga mögött, többek között nemzetközi szinten is, ahol hatalmas nevek ellen játszhatott.

A közönség legutóbb a Dancing with the Starsban láthatta, szintén a TV2 nagy produkciójában, ahol a tánctudását mutatta be. Teljesen amatőr indulóként vett részt a versenyen, és szerette a közönség, sokat fejlődött.

Videón, ahogy Tóth Andi hintázás közben Charlie legendás slágerét énekli

Az Instagramon is népszerű, már több mint 35 000 követőt számol, egyre több érdekes emléket oszt meg a múltjából. Most is egy különleges darabot prezentált, ami a világ egyik legdrágább sportautójához kapcsolódik.

A képen egy Bugatti Veyron volánja mögött láthatjuk, ami a valaha gyártott egyik legkülönlegesebb modell, hatalmas erővel, gyorsulással és sebességgel. 400 km/óra fölé is képes menni a száguldó rakéta, ami igen jól mutatott Sándorral.