Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Nolan szerint sokan szóhoz sem jutnak azután, hogy látták az Oppenheimert

Nolan szerint sokan szóhoz sem jutnak azután, hogy látták az Oppenheimert

Nolan szerint sokan szóhoz sem jutnak azután, hogy látták az Oppenheimert
Fotó: Cillian Murphy ír színész, a Dunkirk című, második világháborús történelmi dráma egyik szereplője az alkotás világpremierjére érkezik Londonban 2017. július 13-án. (MTI/EPA/Nigel Roddis)

Elmondása szerint meg tudja érteni őket, hiszen ez egy intenzív történet, amely által egy intenzív élményben lehet része a nézőknek.

Július 20-án kerül a magyar mozikba Christopher Nolan első életrajzi filmje, az Oppenheimer, amely az első atombomba megalkotását mutatja be a második világháború ideje alatt. Egyúttal gyanítható, hogy a főszereplő, Cillian Murphy több rangos díjra is szert tesz majd az alakításáért.

A cikk a videó után folytatódik

Emellett úgy hírlik, a film igazán erős érzelmi hatást vált ki: több néző is kiment a vetítésről, mert úgy érezték, kicsit össze kell szedniük magukat a látottak után – írta meg a 24.hu a Wired beszámolója alapján.

„Néhányan teljesen kikészülve mennek ki a moziból. Nem tudnak beszélni. (…) Ez egy intenzív élmény, mert ez egy intenzív történet. Nemrég megmutattam egy filmesnek, aki azt mondta, bizonyos értelemben egy horrorfilm. Nem mondom, hogy nem értek egyet”

– nyilatkozta Nolan.

De az is kiderült, miszerint a film egyik fő kihívását az jelentette, hogy Nolan ragaszkodott hozzá, hogy a filmbeli nukleáris tesztrobbantást CGI nélkül oldják meg, így a jelenet minden bizonnyal elképesztőre sikeredett.

Valamint tény, hogy az Oppenheimer nemcsak Nolan első életrajzi filmje, de huszonegy év után az első olyan, amely R-besorolást kapott, azaz tizenhét éven aluliak csak felnőtt kísérettel láthatják.