A Netflix legújabb sci-fi akciófilmje, a War Machine nem folytatása sem a Transformers, sem a G.I. Joe moziverzióinak, mégis olyan kreatív irányt vázol fel, amelyből mindkét franchise komoly tanulságokat vonhatna le a jövőbeni élőszereplős projektekhez.

Bár a két játékfigurákból kinőtt márka az elmúlt években veszített korábbi lendületéből, és az esetleges közös film ötlete továbbra is bizonytalan, a streamingplatform újdonsága kézzelfogható példát kínál arra, miként lehetne új életet lehelni beléjük.

Az 1987-es Predatorhoz hasonlítják

A War Machine-t sokan az 1987-es Predatorhoz hasonlítják, mivel a történet középpontjában egy embervadász földönkívüli lény és egy Ranger-kiképzésen részt vevő fiatal katonai egység összecsapása áll, ugyanakkor a film idegen teremtménye vizuálisan és narratív szinten is erősen emlékeztet egy Transformers és G.I. Joe közötti konfliktusra.

A távoli űrből érkező lény kezdetben egy katonai bázis álcáját ölti magára, és a környezetébe simulva elhiteti a kiképzés résztvevőivel, hogy a gyakorlat részeként szolgálja őket, ám amikor a katonák végül támadást indítanak ellene, hatalmas, robotikus struktúrává alakul át, fejlett és halálos fegyverrendszerekkel felszerelve.

Ahogy az idegen gépezet felfedi valódi alakját és vadászni kezd a katonákra, megjelenése szinte egy Autobot vagy Decepticon karakterét idézi, miközben a túlélésért küzdő egység tagjai a G.I. Joe csapatára emlékeztetnek, akik minden erejükkel próbálják megállítani a bolygójukat fenyegető ellenséget.

Emellett a lény több vonásában is hasonlít a Transformers G1-generációjából ismert Metroplexre, amely monumentális méreteivel és városszerű formájával vált emblematikussá a rajongók körében.

A film egyre inkább egy sötétebb hangvételű

A cselekmény előrehaladtával a film egyre inkább egy sötétebb hangvételű, szűkebb térben játszódó G.I. Joe kontra Transformers történet benyomását kelti, ahol egyetlen, elszabadult gépi entitás vív háborút egy felkészületlen katonai egységgel.

Bár a Transformers A fenevadak kora fináléja előkészítette egy élőszereplős crossover lehetőségét, továbbra sem tudni, hogy a projekt valóban megvalósul-e, ugyanakkor a War Machine azt demonstrálja, milyen feszült és hatásos lehetne egy kisebb léptékű, Predator-szerű összecsapás a két univerzum szereplői között.

A 2018-as Űrdongó kivételével a Transformers és a G.I. Joe filmek többsége nagyszabású, CGI-vezérelt látványorgiára épült, azonban az Űrdongó sikere már korábban bizonyította, hogy a karakterközpontú, intimebb történetmesélés erősebb érzelmi hatást gyakorolhat a közönségre – jegyzi meg a ScreenRant.

Az idegen fenyegetés

A War Machine hasonló megközelítést alkalmaz, mivel bár hivatalosan nem kapcsolódik egyik franchise-hoz sem, egy katona megváltás felé vezető útjára és önmaga megbocsátására helyezi a hangsúlyt.

A film következetesen érzékelteti az idegen fenyegetés súlyát, és nem riad vissza attól sem, hogy brutális módon számoljon le egyes központi szereplőkkel, ami tovább növeli a tétet és a feszültséget. Ugyanakkor a legemlékezetesebb jelenetek nem feltétlenül az akcióhoz kötődnek, hanem ahhoz a belső küzdelemhez, amelyben a főhős megpróbál szembenézni múltbéli traumáival és bizonyítani saját magának, hogy képes túllépni bűntudatán.

Bár egy nagyszabású Transformers és G.I. Joe crossover látványos közönségfilm lehetne, a War Machine arra világít rá, hogy a játékfigurákból építkező univerzumok is profitálhatnak az emberközpontú, feszesebb és érzelmileg árnyaltabb történetvezetésből, amely kisebb térben, de nagyobb drámai intenzitással bontakozik ki.

A történetben egy elit Ranger-jelöltekből álló csapat a kiválasztási folyamat utolsó huszonnégy órájában minden addiginál keményebb próbatétellel szembesül, amikor egy elképzelhetetlen erejű fenyegetés keresztezi az útjukat.