Audrey Fouché alkotása egy közeli jövőbeli Párizst képzel el, ahol egy új társkereső technológia sokkal többet ígér, mint a tökéletesen szűrt profilképek. A sorozat központi ötlete szerint a felhasználók nem jobbra vagy balra húznak a képernyőn, hanem lenyelnek egy apró nanotechnológiával működő implantátumot, amely képes feltérképezni az agy legintimebb adatait. „Az eszköz nem találgat — pontosan megmondja, ki az ‘igazi’ társad, egészen az arcáig és a tartózkodási helyéig.”

A történet középpontjában a testvérpár, Paul (Hugo Becker) és Esther Vanhove (Agathe Bonitzer) áll, akik az Osmosis startup mögött állnak. Paul a nyilvános bevezetést erőlteti, míg Esther az innováció és a megsértett határok közötti dilemmával küzd. „A sorozat egy ismerős sci-fi kérdést vesz elő — ‘A technológia döntsön helyettünk?’ — és nyugtalanítóan intim fordulatot ad neki.”

Az Osmosis különlegessége

A Collider kritikája kiemeli, hogy az Osmosis azoknak szól, akik szerették a Black Mirror „Hang the DJ” epizódjának érzelmi mélységét. „Az Osmosis azonban gyorsan önálló entitássá válik. Míg a Black Mirror epizódjai gyakran a horror felé építkeznek, az Osmosis az ellenkező utat választja, és sokkal inkább a karakterfejlődésre koncentrál.”

A pilot epizódban futurisztikus technológiák jelennek meg: VR‑szalonok, memóriaeszközök, mesterséges intelligencia asszisztensek és implantátumok. A Collider szerint azonban „a sorozat soha nem kezeli ezeket puszta látványos kellékekként. Ehelyett a technológia úgy működik, mint egy újabb szereplő — képes vigasztalni, manipulálni és elárulni.”

A tesztalanyok, akik önként jelentkeznek a béta programba, további érzelmi súlyt adnak a történetnek. Mindannyian abban reménykednek, hogy az implantátum megoldja életük problémáit — magányt, szívfájdalmat, önbizalomhiányt. A sorozat nem gúnyolja ki kétségbeesésüket, hanem azt kérdezi: „Mi történik akkor, ha egy eszköz jobban ismer téged, mint te saját magadat?”

Bár az Osmosis erős kritikai fogadtatást kapott, a mainstream közönség radarja alatt maradt, és egy évad után elkaszálták. Azonban a Collider szerint „a nyolc epizód feszes tempóban halad, techno-thriller energiát ötvözve introspektív karakterdrámával.” A sorozat különlegessége, hogy nem apokalipszisre vagy erőszakos forradalomra épít, hanem egy látszólag funkcionális, reményteljes világot mutat, amelyben a tökéletes érzelmi kapcsolat keresése válik a történet csendes horrorjává.