A Netflix azonban egy olyan sci-fi időutazós szériát adott a világnak, amely három évadon keresztül szinte epizódról epizódra tökéletesen működik: ez a Sötétség.

A Screen Rant. szerint a legtöbb sorozatot „gyenge töltelékepizódok” húzzák vissza, ám a Sötétség esetében ez alig fordul elő, mert „minden apró történés az átfogó narratívát szolgálja”. Bár első nézésre a sorozat bonyolultnak és nehezen követhetőnek tűnhet, utólag világossá válik, hogy minden részlet gondosan megtervezett.

A Sötétség időutazása szinte hibátlan – és ez ritkaság a műfajban

Az időutazós történetek gyakran esnek szét a „ menet közben kitalált” történetvezetés miatt, ami logikai hibákhoz vezet. A cikk szerint azonban a Sötétség alkotói, Baran bo Odar és Jantje Friese „pontosan tudták, mit csinálnak a kezdetektől fogva”, ezért a sorozat időhurkai „tökéletesen ciklikusak és légmentesen zártak”.

A szereplőválogatás is erős

A Sötétség egyik legnagyobb erőssége a szereplőválogatás: a különböző idősíkokban megjelenő karaktereket más-más színészek alakítják, mégis döbbenetesen hasonlóak. A fizikai hasonlóság és a gesztusok pontossága miatt „nehéz megmondani, hol ér véget az egyik alakítás és hol kezdődik a másik”.

A sorozat vizuális világa is kiemelkedő: a sötét, borongós képi világ szinte önálló szereplővé teszi Winden városát, amelyet Ben Frost hátborzongató zenéi tesznek még atmoszférikusabbá.

A Sötétség óta nem ugyanaz az időutazós műfaj

A Sötétség olyan magasra tette a lécet, hogy „szinte úgy tűnik, a sci-fi időutazós alműfaja halott a megjelenése óta”. Bár azóta is születtek időutazós filmek és sorozatok, egyik sem tudta megközelíteni a Sötétség komplexitását és érzelmi mélységét.

A sorozat ugyanis nemcsak zárt időhurkokkal játszik, hanem olyan emberi témákat is boncolgat, mint a gyász, a veszteség és az a kérdés, hogy vajon előre elrendelt-e az életünk. Ezek a „emberi aspektusok emelik a Sötétség a legtöbb időutazós történet fölé”, amelyek gyakran túlzottan a bonyolultságra koncentrálnak, miközben hiányzik belőlük az érzelmi alap