Tavaly sem unatkoztak a NAV munkatársai: több mint 23 millió tonna árut kezeltek
Őrületes számokat közölt a NAV.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly több mint 23 millió tonna árut vámkezelt, miközben az import eljárások során 18 ezer milliárd forint értékű árut hoztak be az Európai Unió területére – tájékoztatta Bakai Kristóf Péter, a NAV vámszakmai és nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese az MTI-t a nemzetközi vámnap alkalmából.
Január 26-án világszerte megünneplik a nemzetközi vámnapot, amelynek idei mottója: „A vámhatóság elkötelezetten szolgálja a hatékonyságot, a biztonságot és a jólétet”. Bakai Kristóf Péter elmondta, a NAV működése is ezen értékek köré épül.
A hatóság tavaly közel 900 ezer import- és ugyanennyi exportvámeljárást végzett, ami napi átlagban 5000 ügyet jelent. Az összesített vámbevétel 121 milliárd forintot tett ki, míg az import áfa összege csaknem 460 milliárd forint volt.
A magyar vámhatóság 14 közúti, 4 vasúti és 3 légi határátkelőhelyen végzi az ellenőrzéseit, melyek célja nemcsak a bevételi szempontok biztosítása, de a biztonság, valamint a polgárok és a környezet védelme is.
Tavaly a pénzügyőrök 972 esetben 316 kilogramm kábítószert foglaltak le, 18 ezer alkalommal pedig összesen 12,8 millió szál cigarettát. Mindemellett 7 esetben lőfegyvereket és tartozékokat, összesen 3 480 lőszert találtak, valamint 72 esetben több tonnányi illegális árut semmisítettek meg.
A vámhatóság mindemellett az e-kereskedelem területén is hatékonyan teljesített, mely terület az elmúlt években jelentős növekedést mutatott, így Magyarország mára a régió egyik e-kereskedelmi elosztóközpontjává vált. Tavaly a NAV mintegy 136 millió kis értékű, 150 euró alatti küldeményt kezelt, ami a korábbi évhez képest 70 százalékos forgalomnövekedést és 40 milliárd forint áfabevételt eredményezett.