Megjavította a hibás szkafandereket a NASA, újra lesz űrséta az ISS-en
Több mint fél éve nem volt űrséta a NASA-szkafandereket érintő problémák miatt.
A NASA közlése szerint két űrséta is tervben van januárban a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), hogy megjavítsanak néhány tudományos berendezést a létesítményen kívül. Mindez azért számít nagy dolognak, mert a NASA-szkafandereket érintő problémák miatt már csaknem hét hónapja nem volt űrséta (leszámítva azt, hogy decemberben két orosz kozmonauta is dolgozott az ISS-en kívül).
A Gizmodo emlékeztet, 2024 júniusában épp egy űrsétára készült a NASA két asztronautája, amikor – már a beöltözés közben – súlyos vízszivárgás észleltek. Emiatt az űrsétát azonnal lefújták, az amerikai űrhivatal pedig időközben rájött és meg is oldotta a gondot: kicserélték a szkafandert az ISS-szel összekötő kábelt és tömítést.
A január 16-án tartandó űrsétán két NASA-űrhajós, Suni Williams és Nick Hague vesz részt. A HVG felidézi: Williams még a Boeing Starlinerrel érkezett az ISS fedélzetére, majd az űrhajó hibája miatt társával együtt ott is maradt – a Boeing űrhajója üresen tért vissza, ők pedig az első 2025-ös legénységváltással jönnek majd haza.
A második űrséta január 23-ra van betervezve, ezen Don Pettit és a Starliner másik utasa, Butch Wilmore vesz részt. Az pedig tény, hogy a NASA szkafanderei már jócskán elavultak, ezáltal cserére szorulnak. Az elmúlt időszakban több olyan űrruha is bemutatkozott már, ami a jövőben leválthatja a most használtakat: készített ilyet egyebek mellett a SpaceX és a Prada is.
Mint azt már megírtuk, a következő Holdexpedícióra minden eddiginél különlegesebb szerelésben indulhatnak el az űrhajósok, miután az Axiom Space és a Prada összefogott, hogy egy biztonságos, egyben divatos űrruhát készítsenek. A Prada és az Axiom szerint a ruha megvédi viselőjét az űr jéghideg vákuumától, egyben viszont célja az is, hogy „vizuálisan inspirálja a jövőbeli űrkutatást”.