Minden várakozást felülmúlt a NASA új kommunikációs rendszere
226 millió kilométerről kaptak üzenetet az egyik szondájuktól.
Az amerikai űrügynökség Psyche elnevezésű missziója eredetileg egy aszteroida tanulmányozása miatt indult, ám a Jet Propulsion Laboratory által felügyelt küldetésnek egy másik fontos feladata is van.
Ez pedig a NASA új kommunikációs rendszerének tesztelése, amit most csaknem 226 millió kilométeres távolságból próbáltak ki. Az új megoldás nem rádióhullámokat, hanem infravörös lézert használ, és az első eredmények rendkívül biztatók.
A szonda rádióhullámokon, azaz a Deep Space Optical Communication rendszeren keresztül is elküldte a NASA-nak az adatcsomagot, azonban ezúttal a Deep Space Optical Communication-t is élesben használták.
Mint kiderült, még ilyen távolságból is le lehetett tölteni az adatokat 25 mb/s sebességgel, ami 10-100-szor gyorsabb, mint a rádiós átviteli sebesség. A projekt vezetője, Meera Srinivasan elmondta, hogy ez jelentős mérföldkövet jelent a projekt számára, mivel megmutatta az optikai kommunikációban rejlő lehetőségeket.
A korábbi teszteknél az űrszonda sokkal közelebb volt – mindössze néhány tízmillió kilométerre. Akkor képeket és videót is visszaküldött, így a technológia már akkor ígéretesnek tűnt – számolt be róla az IFL Science.
Azonban még mindig van néhány kiküszöbölésre váró probléma. Ezek közül a legnagyobb gondot a felhőzet okozza, amely megállítja az adatfolyamot. A rádiós kommunikációnál ez természetesen nem jelent akadályt. A Psyche csapata júniusban ismét tesztelni fogja a rendszert, a szonda akkor már a Nap – Föld távolság 2,5-szeresénél is távolabb lesz.