Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Rejtélyes, bíborszínű bevonatokra lettek figyelmesek a marsi sziklákon

Rejtélyes, bíborszínű bevonatokra lettek figyelmesek a marsi sziklákon

Rejtélyes, bíborszínű bevonatokra lettek figyelmesek a marsi sziklákon
NASA

Vörös helyett furcsa, bíbor színekben pompázó marsi kőzetekre bukkantak az amerikai űrügynökség szakemberei.

A Perseverance rover eddigi küldetése során a Jezero-kráter környékén gyakorlatilag csak olyan szikladarabokat talált, amelyek ezzel a különleges színárnyalattal rendelkeztek – írta a National Geographic.

A cikk a videó után folytatódik

A lila sziklák a legkülönbözőbb formákban és méretekben jelentek meg, a NASA kutatói pedig értetlenül állnak előttük, mivel egyelőre még nem tudnak választ adni arra, mi okozhatta az elszíneződésüket.

Szakértők úgy vélik, hogy a kőzetek kémiai összetételéből következtetni lehet a Mars ősi környezetére, és elképzelhetőnek tartják annak a lehetőségét is, hogy akár élő mikroorganizmusok alakították ki a bíbor plakkokat, hiszen a Földön hasonló folyamatokért főként különféle moszatfajok felelősek.

A Perseverance kifinomult Mastcam-Z kamerája segítségével tudományos szemszögből vizsgálhatják a marsi sziklákat, ezáltal bepillantást nyerhetnek tudósok abba, pontosan milyen tulajdonságokkal bírnak.

A NASA geológusai abban bíznak, hogy a köveket végül visszahozhatják a Földre, ahol elemezni tudják majd, és végleges következtetéseket vonhatnak le a lila bevonat eredetéről, így az évtized végére kiderülhet az igazság.