A Wisconsin-Madison Egyetem mérnökei szén nanocsöveket vettek alapul, és kevlár nanoszálakkal kombinálták őket annak érdekében, hogy növeljék az anyag rugalmasságát, egyúttal megőrizzék hajlékonyságát.

Az eredeti ötlet az volt, hogy a korábbi kutatásokra építve funkcionalitásban sokkal hasznosabb páncélzatot készítsenek a hagyományos eljárások figyelembe vételével – ezért is esett a választásuk a nanotechnológiára.

Tudósok kevlár nanoszálakat szintetizáltak, ám csak kis mennyiséget integráltak belőlük a nanocsövekből álló, szőnyegszerű struktúrába, mégpedig éppen megfelelő arányban, ami a szálak közötti hidrogénkötések kialakulásához vezetett, ami drámai teljesítménybeli előrelépést eredményezett.

Ezt követően úgynevezett mikroprojektil ütésvizsgáló rendszerrel tették próbára az anyagot, mely során lézerrel mikrogolyókat lőttek különböző sebességgel az anyagmintákba.

A kísérletek azt mutatták, hogy az új anyag jobban véd a nagy sebességű ütközésekkel szemben, mint a hadiiparban manapság elterjedt kevlárszövet és a masszív, alacsony mobilitású acéllemezek.

Mindez megteremti az alapot a nagy teljesítményű, ultrakönnyű páncélanyagok előállításához, melyeket nemcsak golyóálló mellényekben lehet alkalmazni, hanem akár űrszkafanderekben is, ezáltal ha az asztronauták az univerzumban véletlenül űrszeméttel találkoznának, a matéria egyszerűen elnyelheti a becsapódások erejét.