AKTUÁLIS
Fotó: MTI/EPA/Andrzej Grygiel A tragikus sorsú náci katonatiszt, aki megmentette a zsidó zongoristát
Szerző: Fazekas Kiara Barbara
Wilhelm Adalbert Hosenfeld német tanárból lett katonatiszt, aki számos lengyel zsidót mentett meg, mielőtt egy szovjet börtönben érte volna a halál.
Wilm Hosenfeldet 2008-ban bekerült a Holokauszt Emlékközpont által a kitüntetett tisztek közé, akik zsidókat mentettek meg, az ő történetében azonban az a legérdekesebb, hogy Hosenfeld valójában egy náci tiszt volt. A háború kezdetekor még Hitler elkötelezett híve volt, a varsói gettóban viszont meglátta a valódi gonoszságot, amely megváltoztatta a szemléletét.
1940-ben, amikor a német hadsereg megszállta Lengyelországot, elkezdték a zsidókat a varsói gettóba kényszeríteni, amely a legnagyobb ilyen terület volt a németek által megszállt területeken, a gettó lakossága hamar 400 ezresre duzzadt. 1943 áprilisában a zsidók fellázadtak, amikor az utolsók deportálására készültek a nácik, akik végül felégették az egész területet.
A lengyelországi zsidókkal szembeni brutális bánásmód sokkolta és elborzasztotta Wilm Hosenfeldet, aki annak az ügynek szentelte magát, hogy megmentse a zsidókat a náci rezsim terrorja elől. Az egyik, akit megmentett, nem más volt, mint Władysław Szpilman, a zsidó zongorista, akinek később A zongorista című 2002-es film állított emléket, de hőstettei ellenére Hosenfeld története tragikus véget ért.
Az 1895-ben született Wilm Hosenfeld az első világháborúban a német hadseregben szolgált, mielőtt tanár, férj és ötgyermekes apa lett. 1935-ben Hosenfeld belépett a Nemzetszocialista Német Munkáspártba, mert magával ragadta az az ígéret, hogy Németország visszatérhet korábbi nagyságához. Azonban a Varsóban látott szörnyűségek után hamar kiábrándult.
„Ezek az állatok“ – írta naplójában. „A zsidók szörnyű, tömeges meggyilkolásával elvesztettük ezt a háborút. Örök átkot hoztunk magunkra, és örökre szégyen borít majd minket. Nincs jogunk a könyörületre vagy irgalomra, mindannyian részesei vagyunk a bűnösségnek. Szégyellek a városban járni.“
Ezután Hosenfeld elhatározta, hogy titokban lengyel zsidókat ment. Férfiakat vett fel dolgozni egy általa felügyelt sportcsarnokba dolgozni, másoknak helyezési papírokat szerzett, hogy megszökhessenek. 1942-ben Leon Warm leugrott egy vonatról, ő hamis papírokat és munkát kapott, ezzel ő is megmenekült.
1944-ben Hosenfeld találkozott egy éhező férfival, aki egy lebombázott varsói épületben rejtőzött. Władysław Szpilman híresség volt Lengyelországban: zongorista és zeneszerző Chopint játszott a rádióban, amikor Németország ledobta Varsóra a háború első bombáit. Szpilman megszökött a vonatról, amely a családját egy koncentrációs táborba szállította, majd amikor a nácik minden zsidót deportáltak a varsói gettóból, Szpilman egy elhagyatott épületben rejtőzött el.
A tiszt többször is visszatért, élelmet és meleg kabátot hozott a zongoristának, így az a háború hátralévő részében életben maradhatott. Szpilman megmondta a nevét a tisztnek, és megfogadta, hogy a háború után visszafizeti a tisztnek. Hosenfeld azonban, mivel szégyellte a nácikkal való kapcsolatát, soha nem árulta el a nevét a zongoristának.
1944-ben már látható volt, hogy Németország hátrányba került, a Lengyelországba benyomuló szovjet hadsereg 1945 januárjára el is érte Varsót. 1946-ban Hosenfeld levelet küldött a feleségének, ebben felsorolta azoknak a zsidóknak a nevét, akiket megmentett, majd arra kérte a nőt, hogy keresse meg Warmot és Szpilmant, remélve, hogy segítenek neki a szabadulásban.
Öt év szovjet börtön után Hosenfeld katonai bíróság elé került. A törvényszék 25 év kényszermunkára ítélte a tisztet, az egyoldalas ítélet szerint Hosenfeld nem védekezett. Egy 1950-ben Szpilmanhoz írt levelében nem más, mint Leon Warm fejezte ki reményét, hogy valamit tenni lehet Hosenfeld megsegítésére.
„Mindazok, akiknek Hosenfeld segített, vagy akiknek más módon kapcsolatban álltak vele, soha nem fogják megengedni, hogy ilyen vádakat fogalmazzanak meg ellene. Éppen ellenkezőleg, mindannyian elkötelezettek abban, hogy segítsenek neki a kedvességéért és megjutalmazzák őt“ – írta Warm.
Hat hónappal Hosenfeld elítélése után Warm meglátogatta Wilm Hosenfeld feleségét is. Warm, aki egész családját elvesztette, még mindig nem tudott segíteni Hosenfeldnek megszökni a szovjet börtönből.
Miközben Hosenfeld a börtönben sínylődött, Szpilman megírta A város halálát, amely emlékirat Szpilman lengyel zsidóként szerzett brutális tapasztalatait részletezte a háború alatt. A könyvben Szpilman leírta azt a kedves német tisztet, aki a háború utolsó heteiben megmentette az életét. A memoárból készült később A zongorista című bestseller és Roman Polanski Oscar-díjas filmje is.
1950-ben Szpilman végre megtudta a tiszt nevét, aki segített neki. De már túl késő volt ahhoz, hogy megmentse Hosenfeldet. A tiszt 1952-ben halt meg, egy szovjet börtönbe zárva. A halál oka valószínűleg kínzás volt.
A háború alatt Wilm Hosenfeld valószínűleg 60 ember életét mentette meg, köztük sok zsidóét. De Władysław Szpilman zongoraművész nélkül Hosenfeldet talán elfelejtették volna. Emlékirataiban Szpilman elmesélte, milyen kedvességet nyújtott Hosenfeld a háború legsötétebb napjaiban. Hosenfeld nélkül Szpilman talán éhen halt vagy megfagyott volna mindössze hetekkel a felszabadulás előtt.
Élete végén Szpilman levelet írt a Yad Veshemnek, a holokauszt izraeli emlékhelyének, amelyben arra kérte őket, hogy ismerjék el Hosenfeldet. A Yad Vasem vizsgálatot indított, amelyben a szervezet átnézte Leon Warm leveleit és Hosenfeld saját naplóját. 2008-ban a Yad Vasem a „Nemzetek Igaza“ címet adományozta Hosenfeldnek. Egyike lett annak a kevesebb mint 500 németnek, akiket ezzel a kitüntetéssel ismertek el.
Andrzej Szpilman, Władysław fia, apja halála után részt vett a szertartáson. Hosenfeldet „olyan emberként jellemezte, aki a háború kezdetétől fogva nagyon sok különböző embernek segített, származásra, vallásra vagy fajra való tekintet nélkül“.
