Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

A műszaki vizsga moratóriuma roncsokat és káoszt hagyott maga után

A műszaki vizsga moratóriuma roncsokat és káoszt hagyott maga után

placeholder

Sokat romlott a hazai autópark állapota a moratórium évei alatt.

Zsúfoltság, trükközés, rossz állapotú autók, ideges tulajdonosok – ha valaki mostanában műszaki vizsgára ment, vagy esetleg még előtte áll, bizony nem ritka, hogy feszült pillanatokat kell, hogy átéljen.

A cikk a videó után folytatódik

Július elsejével ugyanis a moratórium megszűnt, így az elmúlt egy hónapban és vélhetően a következőben is számos olyan autó látogatott és látogat majd el a bázisokra, melyek évek óta még csak szerelőt sem láttak.

A bukás pedig mindennapossá vált, hiszen míg eddig jellemzően a járművek 20-30 százalékánál volt olyan mértékű probléma, ami miatt nem engedték át, mostanra ez az arány csaknem 50%-ra emelkedett egyes vizsgaállomásokon.

A kreszvaltozas.hu kiemelte, hogy a gondok leginkább a karbantartás elhanyagolása miatt következnek be, a tulajdonosok egy része ugyanis nem törődik sem a korhadó alvázzal, sem a csereérett alkatrészekkel.

A korrózió mellett szintén nagy bajt okozhatnak a rossz állapotú gumiabroncsok, az elhanyagolt fékek, a nem beállított futómű, vagy éppen a karácsonyi izzósorhoz hasonlítható műszerfali hibajelzések, melyekre még azt sem lehet mondani, hogy „de hát nem tudtam róla”.