Sírva nyilatkozott Muhari Eszter a bronzérem után
Egy végtelenül szerény és legalább annyira profi magyar bronzérmesünk született a párizsi olimpián Muhari Eszter személyében.
Muhari Eszter csak májusban tudta meg, hogy ott lehet a párizsi olimpián, ám így is sikerült felkészülnie. Edzője, László István annyiban pontosított, hogy Eszter már decemberben halasztott az egyetemen, és idehaza folytatta a felkészülést, hogy ott lehessen élete első olimpiáján egy igen nehéz kvalifikációt követően.
Még az elődöntőben is valós esélye volt a győzelemre, sokáig fej-fej mellett haladtak, de a tapasztalat győzött. Ha azonban megnézzük azt, hogy a bronzérmet nyert fiatal lány valóban csak a 20-as évei legelején jár, elképzelni sem tudjuk, miket érhet el a következő években, akár további három olimpia is lehet benne, amiről László István beszélt.
Eszter az M4 Sport kamerái előtt sírva nyilatkozott, a tőle megszokott szerénységgel. Azt mondta, ugyan ez „csak” egy bronzmeccs volt, számára sokat jelent. Ami pedig az utolsó tust illeti, elárulta, semmit sem kockáztatott, csak azt tette, amit az edzőjével megbeszélt. Nem érdekelte, hogy ki a kedvezményezett, és az utolsó 1 perc nem arról szólt, hogy kihúzza a végéig, hanem bevigye a tust, ami végül sikerült.
Bronz után jöhet az arany
Megjegyezte, örül, hogy vége a napnak, mert holnaptól már nyári szünete van, és kiváló befejezésnek tartja ezt az éveken át tartó edzőtáborozás után. „Még nem tudom feldolgozni, de idővel sikerülni fog.”
László István szintén a nyilatkozott az M4 Sportnak, aki egyelőre nem tudja teljesen felfogni, mi történt. Hatása van a történteknek, ám mivel már reggel látta Eszteren, hogy ez az ő napja, szinte biztos volt az éremben. Egyszerűen látta a mozgásán, hogy rendben lesz, érezte az ellenfeleket, és hitt magában.
„Ő egy nagyon erős versenyző, fejben nagyon jól tud fókuszálni. Bíztam benne, szinte tudtam, hogy ő nyeri” A szakember mindenkinek köszönetet mondott, akik segítettek nekik a felkészülés során, megjegyezvén, ismeri Esztert, hogy azért van benne egy kis hiányérzet, mert a bronz nem arany, ugyanakkor folytatják a munkát, hogy a legértékesebb érem is hozzájuk kerüljön.