Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Az MSZP korábbi frakcióvezetője elmondta, hogy mi a véleménye a párt mostani szerepéről

Az MSZP korábbi frakcióvezetője elmondta, hogy mi a véleménye a párt mostani szerepéről

Az MSZP korábbi frakcióvezetője elmondta, hogy mi a véleménye a párt mostani szerepéről
Fotó: Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke a DK Gyere bátran, Magyarország! címmel tartott kampányrendezvényén a XIII. kerületi Szent István parkban 2018. április 6-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Lendvai Ildikó úgy véli, hogy amit az MSZP meg tudott tenni ezért a választásért, azt meg is tette. 

A Mandiner vetette fel a korábbi frakcióvezetőnek, hogy az MSZP meneszti a munkatársainak a kétharmadát, ennek kapcsán került elő a kérdés, hogy mi a szocialisták szerepe most. 

A cikk a videó után folytatódik

„Ez a választás sem növelte meg a párt súlyát, jelentőségét, nem újította meg szervezetét. Sőt, nehezebb idők jönnek, nemcsak a »semmit sem tanuló és semmit nem felejtő« kormánypolitika miatt, nem is csak saját hiányosságaink, botladozásunk, szürkülésünk okán, hanem az anyagi mozgástér szűkülése miatt is“

– mondta. 

Kiemelte, hogy a frakciójuk létszáma harmadával csökkent, ezért ennek „megfelelő arányban kell régi és jó munkatársaktól megválni, és ez nemcsak emberi szempontból, hanem a politikai tevékenységet tekintve is keserves dolog“. 

Úgy véli, hogy nem kockázatmentes újrakezdésre van szükség, jelenleg sokkal nagyon kihívás az új mozgásformákat megtalálni, kiépíteni a mozgalmakat és a  a parlament csökkenő szerepét ellensúlyozó törvényes polgári engedetlenség módját meghatározni. 

Mindenfajta változásnak híve vagyok, ami a hagyományos, megkopott, zárt, elitista pártműködést, ami minden pártra jellemző, nyitottabbá, rugalmasabbá, »civilesebbé«, szellemesebbé és kreatívabbá, ha úgy tetszik, »bevállalósabbá« teszi“ – hangsúlyozta.

Ami színes, akár karcos egyéniségeket képes kitermelni, vonzani és felmutatni, semmiképpen sem a rendszerbe belesimulókat. Úgyhogy nagyon-nagyon drukkolok ennek a sikeréért“ – jelentette ki. 

Korábban már felmerült, hogy idejétmúlt az MSZP, Ujhelyi István szerint „nem apró javításokra, hanem teljes átalakításra van szükség“, kijelentette, hogy„elhervadt a szegfű, ami ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a kaspóval együtt kell kidobni: inkább új földet kell hozni, friss vízzel megöntözni és egy új virágot elültetni”.

Ennek kapcsán felmerült a névváltoztatás ötlete, amely projektbe sokan beszállnának segíteni a Magyar Szocialista Pártnak.