Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Mourinhót meglepte, mennyire ellenségesek az Inter drukkerei Lukakuval szemben

Mourinhót meglepte, mennyire ellenségesek az Inter drukkerei Lukakuval szemben

Mourinhót meglepte, mennyire ellenségesek az Inter drukkerei Lukakuval szemben
MTI/EPA/GIUSEPPE LAMI

A portugál edzőt továbbra is szeretettel fogadják a San Siróban.

Az Internazionale két egykori fontos szereplője is visszatér a San Siróba a hétvégi Inter – Roma rangadón, ám ezúttal már mindketten az ellenfél csapatát erősítik. Mourinhót és Lukakut azonban várhatóan egészen különböző módon fogadják majd a drukkerek.

Míg a belga játékost füttykoncerttel szeretnék emlékeztetni arra, hogy megszegte állítólagos fogadalmát és cserbenhagyta egykori csapatát, addig a portugál trénert korábbi eredményei miatt szívesen látják – írja az ESPN.

Mourinho 2010-ben a Bajnokok Ligáját, a Serie A-t, valamint az olasz kupát is megnyerte az Interrel, ezúttal ráadásul a San Siro lelátóján követi majd a találkozót, hiszen eltiltása miatt nem ülhet le a Roma kispadjára.

A portugál meglepődött azon, hogy Lukaku esetében mekkora sértődöttség van a milánói drukkerekben, akik leginkább azt nehezményezik, hogy a belga több nagy rivális csapattal is tárgyalt a nyáron és nem tért vissza az Internazionaléhoz.

„Nem tudtam, hogy Lukaku ennyire fontos volt Milánóban, amit ott tett, azt az Inter történetében nagyjából kétszáz másik játékos is fel tudja mutatni” – mondta Mourinho a hétvégi derbit megelőzően.

Labdarúgás