A katasztrófafilmek műfaja régóta arra épít, hogy a látvány és a pusztítás mértéke minden korábbin túlmutasson, és ezt a receptet kevesen alkalmazták olyan következetesen, mint Roland Emmerich, aki korábban a A függetlenség napja és a Holnapután című produkciókkal írta be magát a világvége-filmek történetébe.

Amikor 2022-ben bemutatták a mintegy 150 millió dollárból készült Moonfallt, a rendező ezúttal is a megszokott formulát próbálta felülmúlni, ám a fogadtatás korántsem volt egyértelműen lelkes.

Sok kritikát kapott a film

A film azóta különös utat járt be, hiszen a kezdeti kritikák ellenére mára afféle „annyira rossz, hogy már szórakoztató” státuszba emelkedett, és sok néző éppen a túlzásokkal teli, olykor kaotikus történetvezetés miatt fedezte fel újra. 4 évvel a mozis premier után a produkció új lendületet kaphat, mivel 2026-ban már ingyenesen elérhető a Fawesome streamingfelületen, ami jelentősen megkönnyíti az újranézést vagy az első megtekintést.

A történet középpontjában Jo Fowler, a Halle Berry által alakított egykori űrhajós és NASA-vezető áll, aki Patrick Wilson karakterével, a kegyvesztett asztronauta Brian Harperrel próbálja megakadályozni a közelgő globális katasztrófát.

A cselekmény motorját John Bradley figurája, az összeesküvés-elméleteiről ismert K.C. Houseman adja, akinek elsőre különcnek tűnő felvetései váratlanul kulcsfontosságúnak bizonyulnak. A mellékszerepekben többek között Michael Peña, Charlie Plummer, Kelly Yu, Donald Sutherland, Eme Ikwuakor és Carolina Bartczak is feltűnik, ami tovább erősíti a nagyszabású produkció érzetét.

A kritikai visszhang

A kritikai visszhang ugyanakkor már a bemutató idején is megosztott volt, és a Collider értékelése szerint a Moonfall ismét a rendezőre jellemző globális pusztítást helyezi előtérbe, ám ezúttal a jól ismert panelek fáradtabbnak és ismétlődőbbnek hatnak, mint korábbi munkáiban.

Ross Bonaime kritikájában úgy fogalmazott, hogy „a film alapötlete pontosan annyira nevetséges, mint amilyennek hangzik, és Emmerich javára írható, hogy láthatóan tisztában van ezzel az abszurditással”, miközben a Hold fenyegetően közelít a Földhöz, és pályájának eltolódása árapályhullámokat, földrengéseket és vulkánkitöréseket idéz elő.

Abszolúte nézhető a film

A recenzió ugyanakkor arra is kitért, hogy „még Emmerich korábbi apokaliptikus akciófilmjeihez képest is kicsit szegényesebb és kisebb léptékű a Moonfall, mint amit tőle megszokhattunk”, hozzátéve, hogy az olyan alkotások, mint a Függetlenség napja vagy a 2012 valóban monumentális hatást keltettek, míg itt a történet grandiózussága nem mindig találkozik a megvalósítás erejével.

A kritika szerint a film végül a rendezőre jellemző klisék keverékévé válik, és bár a harmadik felvonás „teljes erővel rákapcsol az elképesztő ostobaságra”, az összkép nem minden néző számára bizonyul kielégítőnek.

Ennek ellenére a Moonfall az elmúlt években kultikus jellegű rajongótábort gyűjtött maga köré, amely éppen a túlzó, helyenként már-már önparodisztikus elemeket értékeli benne, és most, hogy ingyenesen is hozzáférhetővé vált, várhatóan újabb közönséget találhat magának a katasztrófafilm-rajongók körében.