Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,60 Ft
Euró
401,20 Ft
Font
479,09 Ft
Bitcoin
62,977 $

MOB-elnök Hámori Luca ügyéről: elképesztően éles helyzet volt

Gyulay Zsolt ugyanakkor leszögezte, maximálisan büszke minden magyar sportolóra, Hámori Lucára pedig különösképpen. Egyúttal azt is elárulta, mi a következő lépés sportdiplomáciai szempontból.

...svg content...Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Sport
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Ahogy azt már megírtuk, Hosszú Katinka nyílt levelet írt a Magyar Úszósporthoz, amelyben egyebek mellett az áll: sajnálatos mód nem ez az első olimpiai érem, ami a MÚSZ vezetés miatt nem valósul meg, ugyanakkor reméli, hogy az utolsó. „Milák csak a jéghegy csúcsa, gondoljunk bele, ha a világcsúcstartó olimpiai címvédővel ezt csinálják, mi a jussa a többi versenyzőnek” – fogalmazott. Egyúttal alattomosnak és gerinctelennek nevezte ezt a fajta viselkedést, ami után egy forgatókönyvet lát maga előtt, mégpedig azt, hogy a teljes vezérkar lemondjon.

Az ügy kapcsán nemrégiben a MOB elnökét, Gyulay Zsoltot is megkérdezték, aki egyebek mellett azt mondta, szomorú, hogy a Párizsban elért eredmények ünneplése mellett egy ilyen dologgal kell foglalkozni. De természetesen megérti a nagy bajnokok véleményét, mindenkinek joga van azt kinyilvánítani. Mindemellett a boksz is szóba került, egészen pontosan Hámori Luca esete az Iman Helif elleni meccse miatt. Erről a MOB-elnök és a hazai szakvezetés is azt mondta, hogy sportdiplomáciai lépéseket fognak tenni, az ATV riportere pedig arra volt kíváncsi, hol tart most ez a folyamat. Soron kívül Fiatal nő zuhant le egy tengerjáró hajóról, nem élte túl

Gyulay Zsolt először azt emelte ki, hogy ez egy „elképesztően éles helyzet” volt, és az a fajta hadjárat, ami a verseny előtt szólt, az még inkább felkorbácsolta az indulatokat. Ami pedig ott várta őket, a szurkolók által teremtett ellenséges közeg, azt senkinek sem kívánja, főleg úgy, hogy arra számítottak, mindenki Lucát fogja támogatni. „Elképesztően nyomasztó volt és nem is kívánom vissza magunknak” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy ezután nekik esett a nemzetközi sajtó. „Hogy nem szégyelljük magunkat, hogy ilyen posztot rakott ki a Luca és hogy ennyire így állították be a dolgot”.

„Hiszen egy hölgyről van szó és méltatlan támadások érték, egyébként a családját és őt is életveszélyes fenyegetések érték. Gyakorlatilag ugye egy bántalmazott lett, az egész nézőközönség és szurkolótábor mellé állt. Az más kérdés, hogy Párizsban vagyunk és a közeg az nem magyaros volt” – magyarázta a MOB elnöke. Ettől függetlenül azt gondolja, hogy Luca kiállt, ez volt a legfontosabb, emellett tisztességesen küzdött, a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtotta. „Én maximálisan büszke vagyok minden sportolónkra, aki végigvitte ezt a csatát, Hámori Lucára pedig különösképpen” – emelte ki.

Ezt követően újfent feltették a kérdést Gyulay Zsoltnak, hogy mi a következő lépés sportdiplomáciai szempontból, mire az a válasz érkezett: „Amit Thomas Bach is mondott, hogy egyszerűen azt a fajta megállapítást, hogy ki a nő és ki a férfi, ezeket a vizsgálatokat újra kell értékelni és a szakértőket meg kell hallgatni”. Végül még annyit mondott az ügyben: „De azt tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi szabályrendszerben ez teljesen szabályos versenyzés volt, és az IOC szabályaival megegyezőek voltak. Nekünk is ehhez kellett igazodni”.

Közel 100 ezer megtekintésnél jár Magyar Péter exének új videója

Vogel Evelin első saját videója már közel 100 ezer megtekintésnél jár, ami alatt továbbra is engedélyezett a hozzászólási lehetőség.