A 80-as években az Oscar-gálákon egyszerre kaptak elismerést a merész, társadalmi kérdéseket boncolgató alkotások és a hagyományosabb, közönségbarát filmek, ugyanakkor az 1989-ben diadalmaskodó Miss Daisy sofőrje már akkor is heves vitákat váltott ki, amik 2026-ban, közel négy évtizeddel később sem csillapodtak.

A Bruce Beresford rendezésében készült, karakterközpontú dramedy Alfred Uhry Pulitzer-díjas színdarabján alapul, és az idősödés, valamint a faji együttélés témáját vizsgálja az amerikai Dél történelmi közegében.

A produkció Jessica Tandy számára meghozta a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat, emellett Morgan Freeman pályáján is mérföldkőnek számított, hiszen ugyanebben az időszakban szerepelt a Tiszta szívvel és a Dicsőség című filmekben is. Rotten Tomatoes oldalán 85 százalékos értékeléssel áll, Roger Ebert pedig úgy méltatta, hogy „rendkívül finom eszközökkel dolgozik”, és „arra tanít, hogy a film a szív mélyére nézzen”.

A sztori lényege

A történet középpontjában Daisy Werthan áll, aki 1948-ban Atlantában élő idős zsidó özvegy, és miután egy kellemetlen baleset során autójával a szomszéd kertjébe hajt, fia, Boolie sofőrt fogad mellé. A választás Hoke Colburnre esik, akit Morgan Freeman alakít, Daisy azonban kezdetben elutasítóan viselkedik, sőt megpróbálja elérni, hogy fiatalabb férfi alkalmazását megszüntessék.

Az évek múlásával, miközben az Egyesült Államokban egyre erősödik a polgárjogi mozgalom, kapcsolatuk fokozatosan átalakul, és a kezdeti bizalmatlanság helyét lassan kölcsönös tisztelet és érzelmi kötődés veszi át – írja a Collider.

25 évet ível át a sztori

A film 25 évet ível át, érinti a déli államokban tapasztalt megvetést és nehézségeket, valamint nagy történelmi eseményeket idéz fel. Beresford rendezése azonban sok kritikus szerint túlságosan finomhangolt és nosztalgikus tónust üt meg, miközben a mélyen gyökerező rasszizmus kérdését inkább személyes megbékélésként, semmint társadalmi konfliktusként ábrázolja.

Daisy jellemfejlődése egy megható, belső felismerésként jelenik meg, ami azt sugallja, hogy az előítélet az idő múlásával magától feloldódhat, ugyanakkor ez a megközelítés kevésbé hangsúlyozza a változás valódi árát és összetettségét.

A korszak más alkotásai, köztük Spike Lee korszakos filmje, a Csináld a helyeset, sokkal direktebben és provokatívabban mutatták be az amerikai faji feszültségeket, ennek ellenére utóbbi nem kapott jelölést a legjobb film kategóriában. Lee évekkel később is élesen bírálta az Akadémia döntését, és 2015-ben úgy fogalmazott, hogy „Senki sem beszél a rohadt Miss Daisy sofőrjéről. Ezt a filmet nem tanítják világszerte a filmes iskolákban úgy, mint a Csináld a helyeset. Senki sem vitatja meg a rohadt Miss Daisy sofőrjét.”

Azóta is aktív a vita

A vita azóta is vissza-visszatér, különösen akkor, amikor olyan későbbi, hasonló tematikájú filmek kerülnek szóba, mint A segítség vagy a Zöld könyv, amiket szintén azzal vádoltak, hogy érzelmes, könnyebben befogadható formában ábrázolják a rasszizmust.

Bár a Miss Daisy sofőrje színészi alakításai és technikai kivitelezése ma is elismerést vált ki, sok néző szerint legjobb filmként túl kényelmes és óvatos választás volt egy olyan időszakban, amikor az amerikai mozi bátrabban és élesebben is képes volt szembenézni a társadalmi valósággal.