Már nyugati vezetők szájából is egyre többször hangzik el, hogy a Minszki Megállapodások jelenthetik a kulcsot a mostani ukrán-orosz válság megoldásában. A fehérorosz fővárosban megkötött egyezményeknek a két ország viszonyában kiemelt jelentősége van, mint az idők során ez kiderült.

A 2014-2015-ben kötött megállapodások elsősorban a Kelet-Ukrajnában akkor már 10 hónapja zajló véres konfliktust voltak hivatottak megfékezni, de nem teljesen lettek betartva a rendelkezések, amelyeket Oroszország nem egy alkalommal sérelmezett is.

Kik kötötték?

A fontosabb megállapodás napjaink szempontjából a Minszk II, amelyet még 2015 februárjában alkotott meg Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország annak érdekében, hogy végre béke köszöntsön be azokra a területekre, amelyeket a szakadárok az uralmuk alá hajtottak 2014-ben.

Ezek a régiók a nemzetközi sajtóban csak Donbasz néven emlegetett Donyec-medencében találhatók, azon belül is Donyeck és Luhanszk megyékben. Ezeken a területeken oroszbarát szakadár mozgalmak szereztek teret maguknak és robbantották ki a konfliktust, melynek során ki is kiáltották a független Donyecki Népköztársaságot és Luhanszki Népköztársaságot.

Kijev gyakorlatilag az első pillanattól kezdve azzal érvel, hogy nem donyecki és luhanszki szakadárokkal, hanem gyakorlatilag Oroszországgal állnak háborúban az ország keleti részén, illetve ezek a területek nem szakadár uralom, hanem orosz elfoglalás alatt állnak.

Ezen helyzet csillapítása érdekében hozták létre a Minszk II megállapodást, amit aláírtak az orosz és ukrán delegáció vezetői, a szakadár vezetők, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) is. Nem szerepelt az aláírók között az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de később támogatták a megoldást.

Mi szerepel a megállapodásban?

Legfontosabb pontja a megállapodásnak az azonnali tűzszünet, amely mind a kijevi kormányerőket, mind az oroszbarát szakadárokat kötelezte. Ez azért volt fontos, mert a megkötés idejében még nagyon kemény harcok zajlottak egyes körzetekben, Ukrajna különösen nagy veszteségeket szenvedett el.

Mivel ez akkoriban szintén komoly gondot okozott, kikötötték a Minszk II-ben azt is, hogy az összes nehézfegyverzetet vissza kell vonni a frontvonalról, valamint azt is, hogy az EBESZ által kijelölt misszió folyamatosan felügyelni fogja a frontvonalon zajló eseményeket.

A szakadárok annyi garanciát kaptak – némileg csekélyebbet, mint a Minszk I-ben -, hogy a kormánynak meg kell kezdenie a párbeszédet a helyi önkormányzati választások lebonyolításáról azokon a területeken, amelyeket uralmuk alá hajtottak.

Ezen felül az ukrán kormányt olyan alkotmánymódosításra kötelezték, amely szélesebb körű autonómiát biztosít azokon a területeken, amelyek nem álltak már az irányítása alatt – tehát Donyeck és Luhanszk érintett részein.

A megállapodás szerint vissza kell állítani a gazdasági és társadalmi kapcsolatokat a szakadárok kezében és a kormány kezében lévő területek között, hogy az olyan alapvető szolgáltatások, mint a nyugdíjfizetés meg tudjon valósulni.

A Minszk II-ben ezen felül elrendelték, hogy vissza kell adni az ukrán kormánynak az Oroszországgal közös határ ellenőrzésének a jogát, ezt a szakadároknak kötelessége biztosítani. Elrendelték továbbá, hogy minden külföldi haderőnek és zsoldosnak (beleértve az oroszokat is) ki kellett vonulnia az országból.

Mi történt a megállapodás aláírását követően?

Ahogyan megérkeztek az EBESZ missziójának megfigyelői, a legvéresebb harcok szinte azonnal alábbhagytak. Habár a mai napig vannak kisebb-nagy harcok az érintett területeken, jóval csökkent a háború intenzitása a korábbiakhoz képest.

A Minszki Megállapodás azonban több sebből vérzik, kezdve azzal, hogy formálisan nem ismerik el Oroszország szerepét a konfliktusban, a szövegben egyszer nem szerepel az ország neve. Ezt pedig arra adott lehetőséget a Kremlnek, hogy annyit mondjon: ők csak pusztán megfigyelő szerepben vannak.

Moszkva gyakorlatilag folyamatosan arra hivatkozik a megállapodás kapcsán, hogy a megállapodás személyi hatálya csak az ukrán kormányra és a kelet-ukrajnai szakadárokra vonatkozik, annak ellenére, hogy halomnyi bizonyíték van arra, hogy a lázadókat az oroszok támogatták.

Mi okozza a problémát?

Egyrészt az, hogy Kijev egyelőre nem hajlandó közvetlen tárgyalásokba kezdeni a szakadárokkal, illetve az is, hogy annyira pontatlanul lett megfogalmazva az egyezmény szövege, hogy Ukrajna és Oroszország is teljesen máshogy tudja értelmezni.

Ukrajna ugyanis először vissza akarja szerezni az irányítást a nemzetközi határai felett, majd csak ezt követően hajlandó tárgyalni a lázadókkal választásról. Kijev ráadásul időről-időre követeli, hogy az orosz csapatok vonuljanak ki a szakadár területekről, Oroszország viszont azt is tagadja, hogy ott vannak.

Moszkva eközben folyamatosan követeli Ukrajnától, hogy írják ki a választásokat, legalább addig, amíg az érintett területek a lázadók kezében vannak és nem a kormány kezében. Hasonló vitát szül az autonómia kérdése is, amit a Donyec-medence esetében szintén nem határoztak meg pontosan.

Kijev azzal érvel, hogy egy olyan jellegű autonóm struktúrát biztosítanának Donyecknek és Luhanszknak, amely a többi ukrán régióra is érvényesül a szövetségi struktúrán belül. Oroszország viszont eközben mindig hangsúlyozza, hogy a Minszk II-ben is úgy fogalmaztak, különleges státuszt kap ez a két terület.

Moszkva fejében viszont a különleges státusz azt jelenti, hogy saját rendőri ereje vagy saját igazságszolgáltatási rendszere lehetne az érintett területeknek, amelyek pedig már Ukrajna területi integritását sértenék. Az első minszki egyezmény is azon bukott el részben, hogy ilyen követelésekkel álltak elő a lázadók.

Ráadásul ezen különleges státuszt a mindenkori ukrán kormányok nem tudnák úgy biztosítani, hogy ne háborítanák fel a lakosság egy részét. Petro Porosenkónak volt 2015-ben egy ilyen alkotmánymódosítási kísérlete, amelynek hatására akkora tüntetések alakultak ki, hogy három rendőr is meghalt.

Miért olyan fontos ez Vlagyimir Putyinnak?

Egyszerű: mivel több módon is értelmezhető az egyezmény, ezért Moszkva nyilvánvalóan saját érdekeinek kiszolgálása érdekében fogja a megállapodás szövegét értelmezni. Ezzel pedig tökéletes lehetőséget teremtenek maguknak arra, hogy növeljék befolyásukat Ukrajnában.

Oroszország számára ugyanis is fennáll a lehetőség, hogy úgy tudják a szakadárokon keresztül irányítani a kelet-ukrajnai területeket, hogy közben nem annektálják formálisan azokat, ezáltal pedig bele tudnak szólni az ukrán belügyekbe.

Moszkva még csavart is egyet ezen, ugyanis több százezer orosz útlevelet állított ki a lázadók kezében lévő területek lakóinak. Az ukrán fél emiatt is többször felháborodott, hogy ez is közbeavatkozás a belügyeikbe.

Oroszország ráadásul így a különböző bábjai útján fontos székeket kap az ukrán parlamentben és akár el is gáncsolhatják a jövőbeli NATO-s és Európai Uniós csatlakozás lehetőséget, amelyeknek a puszta gondolatától is a hideg futkos Vlagyimir Putyin hátán.

Egyelőre nem tudni, hogyan fog megoldódni az ukrán határnál kialakult válság, de a nyugati politikusok közül is egyre többen támogatják a Minszki Megállapodások betartását. Ehhez azonban az fog kelleni, hogy Oroszország szerepe végre elismerésre kerüljön, amire jelen körülmények között nincs nagy esély.