Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Akár 30 millió euróért is elkelhet Michelangelo egyik rajza

Akár 30 millió euróért is elkelhet Michelangelo egyik rajza

Akár 30 millió euróért is elkelhet Michelangelo egyik rajza
Fotó: Twenty20

A brit aukciósház a májusi árverésen bocsátja aukcióra az értékes műalkotást, amely hosszú idő óta az egyik legizgalmasabb felfedezésnek számít.

Több mint tizenegy milliárd forintnak megfelelő értékben kelhet el a Christie’s Párizsban tartott aukcióján az a rajz, amely egyike a magántulajdonban lévő kevés Michelangelo-műnek, 2019-ben került az érdeklődés középpontjába, miután egy szakértő a művész saját alkotásaként azonosította.

A cikk a videó után folytatódik

A remekmű a mester korai műveinek egyike lehet a 15. század végéről, amely azt a didergő férfit ábrázolja, két jóval homályosabb alakkal a háttérben, aki Masaccio A neofiták megkeresztelése című freskóján is látható.

Stijn Alsteens, a Christie’s régi mesterek rajzaival foglalkozó osztályának nemzetközi vezetője szerint Michelangelo mesteri módon vetette papírra az emberi testet forradalmian ábrázoló illusztrációt, amellyel egyszerre tekint előre a saját művészetére, valamint néz vissza az őt megelőző művészekre, jelen esetben Masaccióra – derül ki a 24.hu cikkéből.

Az alkotást korábban nemzeti kincsnek nyilvánította a francia állam, azonban a kormány nemrégiben feloldotta a kiviteli tilalmat, így a világon bárki megvásárolhatja, az árverést megelőzően pedig egy kiállítás keretében tekinthetik meg az érdeklődők Hongkongban és New Yorkban.