Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kilenc holttestet akasztottak fel egy felüljáróra a drogkartellek

Kilenc holttestet akasztottak fel egy felüljáróra a drogkartellek

Kilenc holttestet akasztottak fel egy felüljáróra a drogkartellek
Fotó: Flickr/Andy von der Wurm

A mexikói Zacatecas állam az elmúlt idők során komoly harci tereppé változott a drogkartellek között, akik mind meg szeretnék szerezni ezt a területet.

Az AP hírügynökség beszámolója szerint pedig ez újabb súlyos bűncselekményben nyilvánult meg, ugyanis 10 holttestet találtak a helyi hatóságok egy felüljárónál, ebből 9 fel volt akasztva.

A cikk a videó után folytatódik

Zacatecas állam közbiztonsági hivatala közleményben jelezte, hogy a holttesteket Mexikóvárostól 550 kilométerre, Ciudad Cuauhtemoc-ban találták meg.

Mind a tíz halálos áldozat férfi volt, akik közül a kilenc akasztott mellett a tízediket a járdán heverve találták meg a rendőrök.

A Sinaloa és a Jalisco Új Generáció kartellek már évek óta harcolnak az állam irányításáért, amely az egyik legfontosabb pontja lenne az USA-ba menő drogútvonalnak, amelyen keresztül a sokszor halálos túladagolást okozó fentanilt csempészik.

A drogkartellek részéről nem ritka, hogy ehhez hasonló nyilvános akasztásokkal próbálnak a riválisaikra és a helyi lakosokra is ráijeszteni.

Mexikóban az idei év során már több mint 25 ezer gyilkosság történt, amely bár brutális, 3.4 százalékkal alacsonyabb, mint a tavalyi első kilenc hónap.