Nyilvánvalóan volt némi csalódottság Kornélban, amiért nem ő nyerte meg a Mestercukrász első évadát, de így is van minek örülnie.
A kezdetektől érezni lehetett, hogy Verus nagyon nagy esélyese lehet a Mestercukrász első évadának, noha nem duzzadt az önbizalomtól. Végül a vártnak megfelelően eljutott a döntőig, ahol Kornél volt az ellenfele.
Kornél is mindent megtett, amit csak lehetett, ám ez sem volt elegendő ahhoz, hogy legyőzze a nagy riválisát, aki több millió forintot nyert a győzelmével. A finálé után mondott pár szót a második helyezett az RTL Klub kamerái előtt.
„Nagyon büszke vagyok Verára, nagyon megérdemli ezt a győzelmet. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, úgy érzem, nyertem, ha nem mást, tapasztalatot. Nagyon sok jó embert megismertem, úgyhogy mindenképpen többként fogok távozni innen, mint ahogy ideértem.”
Mestercukrász: Liptai Caludia véleménye a műsorról és Verus győzelméről
NE HAGYD KI
„Úgy gondolom, itt egy csapatot sikerült itt alkotnom ezalatt a pár óra alatt, nagyon ügyesek voltak a lányok, nagyon kitartóak. Feltöltöttek és megnyugtattak egyszerre. Lehet, hogy nem voltam elég kemény, de nagyon jól éreztem magam.”
„Sok élmény és sok érzelem kavargott bennem végig, de megpróbáltam magabiztosan, tudatosan végigvinni ezt a feladatot. Igazából, valljuk be, attól függetlenül, hogy nem nyertem, én itt vagyok. Ez a konfetti nemcsak Verusnak szólt, én rám is ugyanúgy ömlött.”
„Ez egy hatalmas lépés, és úgy gondolom, számomra egy új ajtó az életben. Ez a verseny lezárult, elfáradtam, de készen állok arra, hogy a következő lépéseket megtegyem, és elkezdjek én is otthon munkálkodni, talán készíteni egy saját kis cukrászműhelyt, valami ilyesmi.”
„Nem vagyok még benne biztos, nagyon friss az élmény, de majd meglátjuk.” – tette hozzá az RTL-nek adott videós interjújában a második helyezett.