Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
61,331 $

Mestercukrász: így vonultak be a kiesett versenyzők a fináléban

Négy olyan versenyző is fontos szerephez juthatott a Mestercukrász döntőjében, akik korábban már kiestek. Most minden eddiginél nagyobb feladat hárult rájuk.

Fotó: RTL Magyarország
TV

Hujber Dávid

Szerkesztő

A Mestercukrász döntőjében Verus és Kornél mérkőztek meg egymással, ami egy izgalmas és látványos végjátékot hozott. Végül a sokak által esélyesebbnek tartott Verus húzta be a győzelmet, aki rettentő boldog volt.

Érthető, hiszen ő lett a Mestercukrász első évadának nyertese, és több millió forintot vihetett haza magával. A segítői nélkül azonban nem győzhetett volna, és ezt ő maga is elismerte a versenyt követően. Soron kívül Áradások következtében legkevesebb 34 ember életét vesztette Indonéziában

Tudták a versenyzők, hogy valószínűleg lesznek segítőik a döntőben, akárcsak a Konyhafőnökben. Mindketten két korábban kiesett versenyzővel dolgozhattak együtt, akiken szintén nagy volt a nyomás.

Érdekesen indult az utolsó nap, mivel először Verus választhatott, aki rögtön Szilvió nevét mondta ki, mindenfajta gondolkozás nélkül. Szilvió ennek láthatóan nagyon örült, alig várta, hogy az ő nevét mondja ki a döntős.

Lapozó: 1 2