A második világháború alatt a német Kriegsmarine összesen 1 162 tengeralattjárót épített és vetett be, amik döntő szerepet játszottak az Atlanti‑óceán csatájában. Bár Németország végül 785 U‑bootot veszített, ezek a hajók mintegy 3 000 szövetséges hajót süllyesztettek el.

A legtöbb tengeralattjárót felszínen lévő hajók vagy más tengeralattjárók semmisítették meg – de csak egyetlen esetben történt meg, hogy két víz alatt tartózkodó tengeralattjáró vívott halálos párbajt egymással. Ez volt a U‑864 története.

A brit HMS Venturer 1945. február 9‑én, példátlan módon, a mélyben észlelte és elsüllyesztette a német U‑bootot. A történet azonban nemcsak haditengerészeti kuriózum: a roncs ma is az egyik legsúlyosabb környezeti veszélyt jelenti Európa vizeiben – számolt be róla a SlashGear.

A U‑864 küldetése – 65 tonna higany Japánnak

A U‑864 1943 decemberében állt szolgálatba, és Ralf‑Reimar Wolfram korvettenkapitány irányította. A fedélzetén 65 tonna fémes higanyt szállított, amit acélkapszulákban zsúfoltak be a hajótestbe. A brit hírszerzés megfejtett rádióüzenetei szerint a rakományt a Caesar hadművelet keretében Japánnak szánták, ahol a higanyt robbanóanyag‑gyújtók gyártásához használták volna.

A brit HMS Venturer parancsnoka, Jimmy S. Launders hadnagy a Shetland‑szigetekről indult a tengeralattjáró elfogására. A U‑864 motorhibája miatt erős hangot bocsátott ki, így a Venturer 9 óra után nem sokkal észlelte. Háromórás üldözés után Launders példátlan döntést hozott: mind a négy torpedót egyszerre indította el, ezzel teljesen védtelenné téve saját hajóját.

A negyedik torpedó eltalálta a U‑864‑et, ami kettétört és 73 tengerésszel együtt elsüllyedt. A roncsot csak 58 évvel később, a norvég Fedje szigete közelében találták meg.

A környezeti katasztrófa, ami ma is tart

A roncs nagyjából 150 méter mélyen fekszik, és bár a higanyt tartalmazó acélkapszulák sokáig épek maradtak, több mint fél évszázadnyi korrózió után elkezdtek szivárogni. Norvégia halászati tilalmat rendelt el a környéken, miután a vízben és az üledékben szokatlanul magas higanyszintet mértek.

A hajó kiemelését túl veszélyesnek ítélték, mivel a kapszulák szétesése katasztrofális szennyezést okozhatna. A norvég hatóságok ezért a csernobili szarkofág mintájára döntöttek: egy 500 láb (kb. 150 méter) átmérőjű területet 40 láb (12 méter) vastag réteggel fednek le, amely homokból, betonból és törmelékből áll.

A becslések szerint évente csak 4 kilogramm higany szivárog ki, de már ez is elegendő ahhoz, hogy a környező vizeket mérgezővé tegye. A lefedési munkálatok 2018‑ban kezdődtek, mintegy 32 millió dolláros költséggel. 2024‑ben a norvég kormány azt vizsgálta, hogyan lehetne a higany egy részét biztonságosan eltávolítani, miközben a roncsot továbbra is lefedik. A művelet várhatóan 2026‑ban indul.

A világ egyik legveszélyesebb roncsának öröksége

A U‑864 története egyszerre szól haditengerészeti bravúrról és egy máig tartó környezeti fenyegetésről. A roncs körül élő tengeri élővilág, valamint a potenciálisan szennyezett halat fogyasztó emberek egészsége miatt a norvég hatóságoknak évtizedekig kell még kezelniük a problémát.