A legújabb kutatás szerint a Hold belső szerkezete rétegezett, és a középpontjában egy rendkívül sűrű, vasban gazdag, szilárd belső mag helyezkedik el, amelyet egy olvadt külső mag ölel körül. A felfedezés a Hold belső szerkezetével kapcsolatos, régóta fennálló rejtélyt segít megoldani. Bár már a holdraszállás idején, az Apollo-missziók során is gyűjtöttek szeizmikus adatokat, azok felbontása nem volt elegendő ahhoz, hogy egyértelműen tisztázzák a Hold belsejének felépítését.

Most azonban, köszönhetően a holdi lézertávmérési kísérletek és különféle űrmissziók adatait kombináló új kutatásnak, egy részletes modellt sikerült megalkotni, amely megerősíti, a Hold középpontjában nem folyékony massza vagy homogén szilárd test, hanem egy fémes mag található.

„A legújabb eredményeink arra utalnak, hogy a Hold belső magja szilárd és sűrű, vasból álló gömb, amit egy olvadt, külső réteg vesz körül” – közölték a kutatók a tanulmányban. Ez a megállapítás egyúttal magyarázatot adhat arra is, hogyan alakulhatott ki a Hold korai mágneses tere, ami jelenlegi tudásunk szerint körülbelül 3,2 milliárd évvel ezelőtt szűnt meg. A tudósok feltételezése szerint a mágneses mezőt a belső olvadt rétegek mozgása generálhatta, hasonlóan ahhoz, ahogy a Föld esetében is történik – írja a BGR.

Ritka és értékes pillanat

A kutatás emellett megerősíti azt az úgynevezett „köpeny-felborulás” elméletet is, amely szerint a Hold belsejében a sűrűbb anyag lefelé, míg a könnyebb felfelé mozdult, így hozva létre a felszíni vulkanikus területeken megfigyelt kémiai eloszlást. Ez az elmélet magyarázatot adhat arra is, hogy miért bizonyos elemek, például a torium vagy az urán, gyakrabban fordulnak elő a Hold bizonyos részein.

Fontos kiemelni, hogy a mostani eredmények megerősítik a 2011-ben készült modellezések következtetéseit is, melyek hasonló magméreteket és sűrűségeket becsültek. Ez a tudományban ritka és értékes pillanat, amikor több, egymástól független kutatás ugyanarra az eredményre jut.

A Hold belső szerkezetének ismerete nem csupán geológiai szempontból jelentős, ugyanis kulcsfontosságú lehet abban is, hogy jobban megértsük, hogyan alakult ki a Hold, hogyan fejlődött az évmilliárdok során, és milyen viselkedés várható tőle a jövőben. Mivel a következő években újabb emberes holdmissziók indulhatnak – köztük olyanok is, amelyek már érzékeny szeizmikus műszereket és fejlett szenzorokat is használnak majd –, várhatóan még pontosabb és részletesebb adatokkal gazdagodhatunk az égitest belső világáról.