Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Megrázó hajóbaleset történt, több mint 60 ember eltűnt

Megrázó hajóbaleset történt, több mint 60 ember eltűnt

Megrázó hajóbaleset történt, több mint 60 ember eltűnt
Shutterstock

A surabayai mentőszolgálat, hogy legalább 61 embert eltűntként tartanak nyilván, miután egy komp szerda este elsüllyedt az Indonézia két szigete, Jáva és Bali között húzódó Bali-szorosban.

A komp szerda este merült el, miközben útban volt Jáva szigetéről Bali felé, jelentette a surabayai kutató- és mentőügynökség. A szervezet a csütörtöki közleményében pontosította, összesen 53 utas tartózkodott a hajón. „A komp utaslistája összesen 53 utast és 12 fős személyzetet tartalmazott.” A mentési munkálatok a reggeli órákban is folytatódtak.

A cikk a videó után folytatódik

A hatóságok szerint a komp fedélzetén 22 jármű is volt, köztük 14 teherautóval, amik súlyosbították a hajó terhelését, de egyelőre nem világos, hogy ez hozzájárult-e a tragédiához. A közlemény szerint „a hajó 23 óra 20 perc körül süllyedt el, pontos körülményei még vizsgálat alatt állnak”.

A Basarnas egy későbbi frissítésében közölte, hogy csütörtök hajnalban négy embert sikerült kimenteni a tengerből, állapotukról azonban nem közöltek részleteket. A kutatás a térségben jelenleg is zajlik, több hajó és búváregység részvételével, de a rossz látási viszonyok és az áramlatok jelentős nehézséget okoznak – írja az NDTV.

Indonéziában, ahol mintegy 17 000 sziget alkotja az országot, a tengeri közlekedés kulcsszerepet tölt be, ugyanakkor a rendszeres balesetek is rávilágítanak a laza biztonsági előírások és az infrastruktúra hiányosságainak problémájára. Mint emlékezetes, 2018-ban több mint 150 ember fulladt a Toba-tóba, amikor egy másik komp süllyedt el az egyik legmélyebb édesvízi tavon.

Idén tavasszal is történt tragédia a térségben: márciusban egy 16 főt szállító hajó borult fel Bali partjainál, ami során egy ausztrál nő életét vesztette, legalább egy másik utas pedig megsérült. Az legutóbbi baleset pontos oka egyelőre nem ismert, de a mentőszolgálat és a tengeri közlekedési hatóság közös vizsgálatot indított az ügy részleteinek feltárására.