Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,17 Ft
Euró
397,91 Ft
Font
478,53 Ft
Bitcoin
63,760 $

Megmutatjuk, mit tesznek a házi fertőtlenítőszerek és az UV-sugarak valójában a testünkkel

ülső fertőtlenítésekre használt készítmények rendkívül károsak lehetnek az emberi szervezetre.

Egészség/Életmód
Author image

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Donald Trump amerikai elnök csütörtök esti sajtótájékoztatóján arról beszélt, szerinte egyszerű lenne elpusztítani a koronavírus kórokozóját, mivel nem kell hozzá más, csak elfogyasztani egy kis fertőtlenítőszert, majd jóllakottan befeküdni az UV-sugarak alá. Nem tudjuk, viccnek szánta-e ezt az eléggé érdekes felvetését, azonban a mérgezésekkel foglalkozó egészségügyi központok nem voltak elragadtatva a bizarr ötletétől.

18 órával a beszéde után a New York-i Méregellenőrző Központban kilenc pácienst kellett Lysol elfogyasztása miatt kezelni, 11-en pedig egyéb háztartási szerekről gondolták úgy, érdemes lenne kipróbálni az elnök ajánlását. Később érkeztek olyan betegek is, akik fehérítőt használtak a koronavírus elleni védekezés jegyében. Soron kívül Ismét indokolatlanul von le pénzt az Apple, az MNB is megszólalt az ügyben

Gondolhatnánk, hogy az emberi naivitás határtalan, azonban a közösségi médiában kénytelenek voltak elindítani egy külön kampányt, ahol a #DontDrinkBleach hashtaggel ellátott üzenetekkel figyelmeztetik a lakosságot a dezinfekciós szerek és egyéb készítmények veszélyeire.

„Ami az emberek többsége számára rossz ötlet, az másoknak talán nem annyira egyértelmű. Ha a hírekben arról hallanak, hogy ez az egész rendben van, akkor komoly gondok merülhetnek fel.”

mondta az egyik New Jersey-i kórház vezető toxikológusa.

Amíg az otthon használatos fertőtlenítőszerek mechanizmusa arra épül, hogy megölje a konyhai asztalon vagy az ajtók kilincsein található mikroorganizmusokat, addig a fehérítőkkel együtt az emberi szervezetre rendkívül károsak lehetnek és ugyanolyan pusztítást végezhetnek el a sejtjeinkkel, mint azt teszik a baktériumok, valamint a vírusok esetében.

Az egyszerű fehérítőben nátrium-hipoklorit található, amely vízzel reagálva sósavat képez, amiről pedig tudjuk, hogy rendkívül erős, maró hatással rendelkezik és bármilyen élő szövetet azonnal szétroncsol.

„Mikroszkóp alatt látható, ahogyan az apró organizmusok szépen lassan feloldódnak”,mondta Charles Gerba, az Arizonai Egyetem mikrobiológusa.

Ezeket a mikroorganizmusokat 30 másodperc alatt eltünteti a fehérítőben lévő hipoklorit, azonban ha a bőrünkre kerül, akkor nagyobb koncentrációkban irritációt vagy akár hólyagosodást okozhat. Ha lenyeljük, akkor a nyálkahártyánkban található vízzel reakcióba lépve azonnal sósav keletkezik, amely a szánkban, a nyelőcsövünkben és az emésztőrendszerünkben található szöveteket egyszerűen szétmarja.

A Lysolhoz hasonló kézfertőtlenítők nagy mennyiségben ugyanúgy károsak lehetnek a szervezetünkre, mint a fehérítők. Ha csak enyhén visszük fel a kezünkre a szert, természetesen megvéd minket a vírustól és semmi bajunk nem lesz tőle, azonban ha szó szerint ráöntünk egy egész flakonnal a bőrünkre, akkor ugyanúgy kellemetlen irritációkat okozhat.

A szakemberek ezért azt javasolják, semmiképpen sem szabad a hagyományos vagy folyékony szappant kézfertőtlenítővel helyettesítenünk. A helyes módszer az lenne, ha egy előzetes szappanos mosakodás után vékony fertőtlenítőréteget applikálnánk a tenyerünkre, ezáltal pedig elkerülhetőek a súlyosabb mellékhatások.

De mi a helyzet az UV-sugárzással? Donald Trump egy hivatalosan nem alátámasztott publikációval jött elő, amely arról számolt be, hogy a magas hőmérséklet és páratartalom, valamint az ultraibolya sugárzás hatással van a koronavírusra, ezáltal pedig lehetséges opcióként hozta fel ezt a kezelést a kórokozó elleni védekezéshez.

Nos, az UV-sugárzás valóban elpusztítja a vírusokat, mivel a bennük lévő DNS vagy RNS molekulát támadja, amelyek alapvetően meghatározzák a terjedési képességüket. A kórházakban UV-C lámpákat használnak főleg operációk és egyéb beavatkozások előtt a szobák fertőtlenítésére, de a laboratóriumok elengedhetetlen kellékei között ugyanúgy megtalálhatjuk ezeket az eszközöket.

Amíg az UV-C azonnal megöl bármilyen mikroorganizmust, addig az emberi sejtekre ugyanolyan hatást fejt ki. Az ibolyántúli sugárzás károsíthatja a szaruhártyát, égési sérüléseket okozhat és megnövelheti a bőrrák kockázatát is.

Elméletben valóban beülhetünk egy szoláriumhoz hasonló szerkezetbe, amely barnítás helyett UV-sugárzással bombázza a testünket, azonban a tudósok óva intenek ennek még az ötletétől is.

„Ha ezt bárki is megtenné, a sugárzás szó szerint kiirtaná a szervezetében található sejteket.”

mondta David Brenner, a Columbia Egyetem radiológus szakorvosa.

Az orvostudomány jelenleg az antivirotikumok kifejlesztésén dolgozik és az egyik potenciális ellenszérumnak a remdesivirt tartják, amely teljesen más mechanizmus alapján működik. A szerben található anyagok a Sars-CoV-2 korona formájú, hegyes tüskefehérjéit támadják, ezáltal pedig a vírus képtelen lesz a szaporodása szempontjából nélkülözhetetlen enzimek előállítására.

Jó hír, hogy már a tesztelés szakaszába értek a kutatók, erről pedig a következő cikkünkben írtunk:

https://liner.hu/egy-heten-belul-megkezdodhet-az-antiviralis-keszitmenyek-tesztelese/