Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Megkezdődött az első pápai látogatás Irakban

Megkezdődött az első pápai látogatás Irakban

Megkezdődött az első pápai látogatás Irakban
Népviseletbe öltözött iraki gyerekek köszöntik Ferenc pápát a bagdadi elnöki palotánál tartott fogadási ünnepségen 2021. március 5-én. Ferenc pápa négynapos történelmi jelentőségű látogatásra érkezett a közel-keleti országba, ahol előtte még nem járt katolikus egyházfő. Jobbról Barhám Száleh iraki elnök. MTI/AP/Andrew Medichini

Ferenc pápa a koronavírus-járvány és a biztonsági aggályok ellenére pénteken megérkezett Irakba, ahol az ország csökkenő keresztény lakosságát nyugalomra és a háború sújtotta Irak újjáépítésére buzdítsa.

Az AP beszámolója szerint a pápa a repülőn, majd a gépről való leszállás után is maszkot viselt és erősen sántított, vélhetően a nemrég kiújult isiásza miatt.

A cikk a videó után folytatódik

Irak külügyminisztere, Fuad Husszein szerint a nép már nagyon várta ezt a történelmi találkozót „a minaretek és a harangok között”. Ferenc pápa többek között Ali Al-Szisztáni nagyajatollahhal is találkozik háromnapos látogatása során.

A vörös szőnyegen bevonuló pápát Bagdadban egy kórus és több száz híve várta, de ettől eltekintve is szívesen fogadják a helyiek őt és az érkezésével az országra irányuló figyelmet, míg a kormánynak ez remek alkalom megmutatni, hogy mennyivel biztonságosabb Irak ma, mint eddig, annak ellenére, hogy ma is gyakoriak a milicista támadások.

Ferenc pápa egy évig nem mozdult ki a Vatikánból a koronavírus-járvány miatt, most azonban újra útnak indult, hogy az iraki keresztény közösség fogyóban lévő tagjaira irányítsa a figyelmét: ez az első alkalom, hogy pápa jár az országban.

A látogatás közepette Irakban is felívelőben van a harmadik hullám, itt is a brit variáns által okozott esetek száma lőtt ki nagyon és míg a pápát és delegátusát már beoltották, a legtöbb irakit még nem.