Megérkezett a hír, amire minden PS5 rajongó várt
Már mindenki tűkön ülve várja a következő generációs PlayStation megjelenését, a világhálón pedig olyan pletykák terjedtek el, miszerint már júniusban ránk zúdulhat mindaz a sok játék, amellyel a Sony készül a next-gen konzolra.
Az Inside Xbox májusi, felemásra sikerült bemutatója után körvonalazódhatott bennünk a third-party stúdiók fejlesztésben lévő játékainak irányvonala. Az Unreal Engine 5 fantasztikus látványvilága után már tisztában lehetünk azzal is, hogy a PlayStation 5 bizony rendkívüli teljesítményre lesz képes.
A Twitteren egy bizonyos Nibellion névre hallgató felhasználó arra lett figyelmes, hogy a Sony egyik alkalmazottja véletlenül elszólta magát a közösségi platformon és azt mondta,
„A mi tervünk az, hogy egy tucatnyi ellenállhatatlan játékot mutassunk be PlayStation 5-re.”
A bejegyzést azóta eltávolította az illető, ami arra utalhat, hogy van valóságalapja és az elkövetkező hónapok eseményei során hitelességet is nyerhetnek az állítólagos menedzser szavai.
Hogy pontosan milyen játékokról lehet szó, arról egyelőre csak találgatni tudunk. A korábbi álláshirdetések alapján lehet sejteni, hogy fejlesztés alatt áll a Horizon Zero Dawn 2 és egy vadonatúj Crash Bandicoot rész, mindemellett a Silent Hill is kaphat egy rebootot, valamint a Demon’s Souls egy újragondolt változatot.
A PlayStation 5 és az Xbox Series X is 2020 év végén tervezi piacra dobni a next-gen konzoljukat. A pontos dátum még nem ismert, viszont a koronavírus-járvány ellenére az AMD már megkezdte a processzorok és grafikus egységek gyártását, májusban pedig állítólag már elindultak az összeszerelési folyamatok a távol-keleti üzemekben.
A következő cikkünkből kiderül, mire számíthatunk az új játékmotor kapcsán: