A film alapjául szolgáló regényt E. M. Nathanson írta, aki bár fikciós történetet alkotott, kutatásai során valós katonai beszámolókból merített inspirációt, különösen olyan egységekről, amelyek problémás katonákat vetettek be kockázatos küldetésekre. Ez a háttér adta a történet hitelességének egyik alapját.

A rendező, Robert Aldrich maga is szolgált a hadseregben, ami erősen rányomta bélyegét a film hangulatára: a karakterek közötti feszültség, a katonai hierarchia bemutatása és a morális dilemmák ábrázolása mind jóval realisztikusabb lett, mint a korszak sok más háborús filmjében.

Nem kaptak támogatást a hadseregtől

A produkció ráadásul nem kapott hivatalos támogatást az amerikai hadseregtől, mivel a történet lázadó és sötétebb tónusa nem illett a korabeli propagandisztikus elvárásokhoz, így a készítőknek sok jelenetet saját erőforrásokból kellett megoldaniuk.

A szereplőgárda külön fejezetet érdemel: a főszerepben Lee Marvin látható, mellette pedig olyan karizmatikus színészek tűntek fel, mint Charles Bronson, Donald Sutherland és Telly Savalas. A forgatás során az erős egyéniségek miatt nem volt ritka a konfliktus, ami végső soron még hitelesebbé tette a vásznon megjelenő feszültséget. Külön érdekesség, hogy Donald Sutherland egyik legismertebb jelenete nagyrészt improvizáció eredménye volt, és annyira jól sikerült, hogy a végleges változatban is benne hagyták.

Merész volt, de bejött

A film a maga idejében kifejezetten merésznek számított, különösen az erőszakos jelenetek és a cinikus hangvétel miatt, amelyek éles ellentétben álltak a korábbi, idealizált háborús ábrázolásokkal. A zárójelenet keménysége például sok nézőt megdöbbentett, ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy a film kitűnjön a mezőnyből. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – hatalmas kasszasiker lett, és 1967 egyik legnagyobb bevételt hozó filmjévé vált.

Az Oscar-gálán is nyert

Technikai szempontból is elismerést kapott: a produkció elnyerte a legjobb hangvágásért járó díjat az Oscar-gálán, ami jól mutatja, hogy nemcsak történetében, hanem kivitelezésében is kiemelkedett.

Hatása a későbbi filmekben is egyértelműen tetten érhető: a „problémás, de különleges képességű csapat egy veszélyes küldetésen” típusú történetvezetés számos későbbi alkotás alapjául szolgált, többek között a Kelly hősei esetében is.

Az évtizedek során A piszkos tizenkettő kultikus státuszba emelkedett, és ma már nemcsak egy sikeres háborús filmként tartják számon, hanem olyan mérföldkőként, amely új irányt adott a műfajnak, miközben a mai napig képes megszólítani a nézőket nyers, őszinte és gyakran kényelmetlen kérdéseket felvető hangvételével.