Nem ritka, hogy egy nagy sikerű regény film- vagy sorozatváltozata nehezen találja meg a saját hangját, különösen akkor, ha az alapmű olyan összetett témákat dolgoz fel, mint az emlékezet, a művészet és az ellenállás kérdése egy történelmileg sötét korszakban.

Anthony Doerr Pulitzer-díjas regényének Netflix-adaptációja, a Nincs időnk meghalni rendezőjeként ismert Shawn Levy irányításával készült A láthatatlan fény című négyrészes minisorozat látványvilágában és James Newton Howard érzelmes zenéjében erős, ugyanakkor összességében vegyes kritikai fogadtatásban részesült. Mindezek ellenére a produkció egyik legnagyobb erénye Mark Ruffalo alakítása, amely jelentős érzelmi súlyt ad a történetnek.

A második világháború

A cselekmény a második világháború idején játszódik, és Ruffalo Daniel LeBlanc szerepében tűnik fel, aki a párizsi Nemzeti Természettudományi Múzeum lakatosaként dolgozik, miközben titokban az ellenállást segíti azzal, hogy értékes műtárgyakat menekít ki a németek elől.

Lánya, a vak Marie-Laure mit sem tud apja veszélyes küldetéséről, miközben saját történetszála során kapcsolatba kerül a német tiszttel, Werner Pfenniggel. A sorozat kettős narratívája ugyan megosztja a figyelmet, mégis az apa és lánya közötti érzelmi kötelék válik a történet legerősebb pillérévé, még akkor is, ha a szereplők idejük nagy részét külön töltik.

Külön figyelmet érdemel, hogy Marie-Laure szerepét valóban vak színésznő, Aria Mia Loberti alakítja, ami nemcsak hitelesebbé teszi a karaktert, hanem fontos reprezentációs lépés is a filmiparban. Ehhez azonban elengedhetetlen volt egy olyan partner Ruffalo személyében, aki képes háttérbe húzódva is erőteljes jelenlétet biztosítani, miközben teret enged fiatal kollégájának.

A Collider szerint Daniel figurája a művészet iránti rajongásán keresztül mutatja meg emberi oldalát, és az a gyengédség, amellyel megpróbálja lányával is megosztani ezt a szenvedélyt, a sorozat legmeghatóbb mozzanatai közé tartozik.

Vannak érdekes részei a filmnek

Bár a történet Európa politikai térképét felforgató történelmi kataklizmában játszódik, Ruffalo alakítása a hősiesség visszafogottabb, kulturális örökségmegőrzésben gyökerező formájára irányítja a figyelmet. Daniel nem magas rangú tisztviselő, mégis óriási felelősséget vállal, amikor saját biztonságát kockáztatva igyekszik megóvni a múlt kincseit, mert hisz abban, hogy egy nemzet jövője csak akkor lehet szilárd, ha történelmét saját művészei és alkotói őrzik meg hitelesen.

Ugyanakkor a karakter belső dilemmái is hangsúlyossá válnak, hiszen tisztában van azzal, hogy küldetése akár végleg elszakíthatja lányától, mégis vállalja az áldozatot abban a reményben, hogy Marie-Laure egy békésebb Franciaországban nőhet fel.

A sorozat gyengébb pontjai elsősorban a rendezés túlzott érzelmességéből fakadnak, amely néhol túlságosan kimondja azt, amit a történet finomabban is érzékeltethetne.

Ruffalo alakítása erős

Ennek ellenére Ruffalo képes földközelibb, nyersebb tónust vinni a szerepbe, különösen azokban a jelenetekben, amikor a kegyetlen SS-tiszt, Reinhold von Rumpel fogságába kerül. Lars Eidinger hátborzongató alakítása mellett Ruffalo hiteles félelmet és kiszolgáltatottságot közvetít, ami segít elkerülni a történet idealizálását, és emlékeztet arra, milyen törékeny a civil bátorság egy embertelen rendszerrel szemben.

A rendező hajlamos a szimbolikus elemeket túlságosan konkréttá tenni, ugyanakkor Marie-Laure és apja közös öröksége hitelesen bontakozik ki a két színész összjátékának köszönhetően.

A titokzatos „Lángok tengere” utáni kutatás során a lány fokozatosan átveszi apja szemléletét és elszántságát, ami tragikus, mégis reményteli lezárást ad Daniel történetének. Bár a sorozat nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött elvárásokat, Mark Ruffalo alakítása egyértelműen bizonyítja, hogy egy kivételes színész képes még egy egyenetlen adaptációt is magasabb szintre emelni.